900 ezer forintot loptak a vásárhelyi plébániáról – vádat emelt az ügyészség
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a házaspárral és társukkal szemben, akik 900 ezer forintot loptak.
A vádirat szerint a vádlottak 2023. február 17. napján eset 6 óra körül jelentek meg az egyik hódmezővásárhelyi templomnál. A helyszínre a nő vezetett és amíg a férje a plébániára bement, társuk az ajtóban figyeléssel biztosított. A vádlottak az egyház tulajdonát képező 900 ezer forinttal távoztak. A lopással okozott kár az eljárás során lefoglalással megtérült. – közölte a Csongrád-Csanád vármegyei Főügyészség.
A lopás bűntettével vádolt vádlottak bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni
Bíróság elé állítják a vásárhelyi plébániát kirabló bűnbanda tagjait!
Közel 1 millió forintot raboltak a plébániáról. A rendőrök három nap alatt elfogták a három tettest, s pénz egy része is meglett. Az elkövetőknek lopás miatt kell felelniük.
borítókép korábbi