Az elődöntőben bokszol pénteken délután a Boxing Gym fiatal öklözője a Nemzetközi Kupán!

A Boxing Gym Vásárhely öklözője a horvát Juraj Tutundzic-csal mérkőzik a 70-kg-osok döntőjéért, ahol a másik ágon a szerb Strahinja Rasovic ellenfele az a Bozai Gyula lesz, akit a fiatal bokszoló a magyar kupa döntőjében győzött le.
Ha bejön a (papír)forma, akkor Tószegi a döntőben a szerbbel találkozik.
Mint megírtuk, Tószegi Ferenc a magyar válogatott tagjaként utazott Szerbiába, a Vrbas-ban megrendezett 7. Nemzetközi Kupára.

A 2007-2008-ban született fiúk és lányok számára, 13 súlycsoportban megrendezett nemzetközi kupa a sportág rangos versenye, melyen a vásárhelyi tehetség a magyar válogatottal vesz részt.
A vajdasági város Drago Jovovicról elnevezett sportkomplexumában rendezett versenyt élőben is lehet követni.

Pénteken már a döntőért bokszolhat a Boxing Gymes Tószegi a nemzetközi kupán!
Mint megírtuk, nemzetközi kupán méretteti meg magát a vásárhelyi ifjú boksztehetség, a Boxing Gym Vásárhely sportolója, Tószegi Ferenc. Tószegi első mérkőzésén meggyőző teljesítménnyel múlta felül 70 kg-ban a horvát Ivan Nekicset a szerdai mérkőzésen.
borítókép archív