Nagy baj lehet a legnagyobb önkormányzati cégeknél

Egy hete hallgat az önkormányzat arról, miért távozik a két legnagyobb városi cég vezetője, de arról sincs semmilyen hír, hogyan oldják meg az utódlást.
Közel egy hete írtuk meg: a Promenad24 információi szerint a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. és egyben a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Molnárné Masir Erika február 24-én felmondott. Az ügyben akkor megkerestük az érintetteket, a HMSZ-t, a HVSZ-t és az önkormányzatot is, de valamennyien teljes hallgatásba burkolóztak, semmit sem reagáltak kérdéseinkre. Molnárné Masir Erika távozását ugyanakkor senki sem cáfolta.
A jelek szerint bizony nagy baj lehet az önkormányzat talán két legnagyobb és legkiterjedtebb feladatkört ellátó cégénél. Nem tudunk másra gondolni, mint hogy ez a döbbent csend és hallgatás megerősíti értesülésünket: a cégvezető távozása kenyértörésnek tekinthető, arra vélhetően nem számított az önkormányzat, így szakmai vagy személyes nézeteltérések húzódhatnak mögötte.
A torony alatt tapasztalható, egyre nyilvánvalóbb szétesést mutatja, hogy bár az önkormányzat két legjelentősebb cégéről van szó, a város láthatóan semmit sem tud az ügyben mondani. Egy szót sem közöltek még arról sem, hogyan lesz megoldva a vezérigazgató helyettesítése, pályázatot írnak ki, vagy más módon igyekeznek pótolni a két tisztségben a vélhetően a felmondási idejét töltő (volt) cégvezetőt. Természetesen amennyiben érdemi választ kapunk, tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.
Ahogy már több cikkünkben bemutattuk, ma már szinte egymást érik az arról szóló hírek, hogy fontos beosztásban, feladatkörben dolgozó munkatársak hagyják ott Márki-Zay Péter városvezetését, mert nem szeretnének a bukásában érintettek lenni. Érthető, hogy egy szakembernek lassan már kínos lesz az egyre nagyobb káoszba süllyedő önkormányzat. Már tavaly év végén távozott a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Közművelődési Központ főigazgatója. Idén a sort a polgármester barátja, kijelölt utóda és közvetlen bizalmasa, Szabó János nyitotta, aki januárban lemondott alpolgármesteri feladatairól, és visszatért az üzleti világba, ezzel jól láthatóan beárazva a városvezetés jövőjét. Azóta lemondott a másik alpolgármester, Kis Andrea, majd a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány elnöke és több vezetője is. Gyanítjuk, a sor még nem ért véget.