Békepárti határozatot nyújtott be az Országgyűlésnek a Fidesz és a KDNP
A dollárbaloldal meg a háború kitörése óta a háború pártján áll, és a mai napig fegyvereket és élőerőt küldenének a frontra.
A Fidesz és a KDNP a háború kitörése óta elkötelezett a béke iránt, ezért egy olyan határozatot nyújtott be az Országgyűlés elé, ami leszögezi, hogy Magyarországot senki sem sodorhatja bele a háborúba – jelentette be online sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
A fideszes politikus hangsúlyozta, a békepárti határozatban megszilárdítják elköteleződésüket a béke mellett, elítélik Oroszország katonai agresszióját, és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemhez. Hozzátette, ugyanakkor ellenzik azokat a brüsszeli szankciókat, amelyek az energiaszektort sújtják, egyben megerősítik, hogy a fegyverszállítások helyett azonnali béketárgyalásokra van szükség.
Zsigó Róbert kiemelte, a békepárti határozat célja az is, hogy felhívják a figyelmet a kárpátaljai magyarság kiszolgáltatottságára, egyben kérik, hogy a kormány továbbra is nyújtson humanitárius segítséget Ukrajna számára.
A politikus kiemelte, Magyarország továbbra is ellenáll minden olyan külső vagy belső nyomásnak, amely a háború felé tolná. Hozzátette, a dollárbaloldal nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, nem támogatják a békepárti nyilatkozatot. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc pártja sajtótájékoztatón jelezte, nem írják alá, nem támogatják a békepárti határozatot. Zsigó Róbert kiemelte, ezen nem lepődnek meg, hiszen a dollárbaloldal a háború kitörése óta a háború pártján áll, és a mai napig fegyvereket és élőerőt küldenének a frontra. Hozzátette, ezt támasztják alá nyilatkozataik, és az is, hogy minden ezzel kapcsolatos brüsszeli állásfoglalást megszavaznak az Európai Parlamentben.
A fideszes politikus hangsúlyozta, teszi ezt úgy a dollárbaloldal, hogy a 2022-es országgyűlési választáson az emberek világosan döntöttek, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból. A Fidesz és a KDNP továbbra sem fogja hagyni, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba – közölte.
A fotó illusztráció!