Letartóztatásban a szegedi kábítószer-fogyasztó betörő
A bejárati ajtó befeszítésével tört be egy szegedi társasház emeleti lakásába, ahonnan 200 ezer forint értékben lopott el készpénzt, számítástechnikai eszközöket és egyéb értéktárgyakat.
A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, akit a nyomozó hatóság betöréssel, valamint kábítószer-fogyasztással gyanúsít – tudta meg a Promenad24.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított még múlt csütörtökön, azaz február 23. napján a déli órákban a bejárati ajtó befeszítésével betört egy szegedi társasház emeleti lakásába, ahonnan 200 ezer forint összértékben vitt el készpénzt, számítástechnikai eszközöket, – köztük laptopot, okosórát, valamint játékkonzolt, – valamint további értéktárgyakat.
A rendőrség által még aznap elfogott gyanúsított motozása során ruházatából kábítószergyanús anyagok kerültek elő, valamint nála kábítószer-fogyasztás gyanúja igazolódott. A rendőrök továbbá a férfinél az ellopott vagyontárgyat nagy részét fellelték, így azok lefoglalásával a lopással okozott kárból 170 ezer forint megtérült.
A lopás bűntette valamint kábítószer fogyasztásának vétsége miatt indult eljárásban az ügyészség a bűnismétlés veszélyére figyelemmel tett indítványt a gyanúsított letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére. A Szegedi Járásbíróság a terhelt letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. A bíróság végzését az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az véglegessé vált – tájékoztatott az ügyészség.
Fotó: Police.hu