Északi vendég: jegesréce bukkant fel a szomszédban, a Begécsi-halastavakon
Ez az Európa, Ázsia és Észak-Amerika sarkvidéki tavain és lápjain költő réce ritka vendég hazánkban.
Két jegesréce bukkant fel a napokban a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén, azon belül is a Begécsi-halastavakon – tudtuk meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságától.
Ez az Európa, Ázsia és Észak-Amerika sarkvidéki tavain és lápjain költő réce ritka vendég hazánkban. Annak ellenére, hogy költőhelyein igen nagy számban él, csak kevés példány jut el kóborlóként kontinensünk belsejébe. Hazánkban a nagyobb, mélyebb vizeket, például a Balatont, nagyobb folyóink öbleit és a halastavakat keresi fel.
A Begécsi-halastavakon az elmúlt napokban 2 tojó példány került szem elé egy nagyobb, több récefajból álló csapatban. Ez a madár csak ritkán fordul elő a Biharugrai- és a Begécsi-halastavakon, az elmúlt 25 évben ezt megelőzően mindössze 40 megfigyelése volt, kizárólag 1-2 példány. Az utóbbi 6 évben nem mutatkozott itt, így külön öröm újbóli előfordulása.
Ez a kisebb testű, nagyjából a nálunk is költő böjti récéhez hasonló nagyságú madár igen színes, látványos mintázatú. Tollazatában a fehér, a barna és a fekete színek dominálnak, a gácsérnál jellemző meghosszabbodott faroktollak fokozzák a látványt. Mint minden récénél, a nyugalmi időszakban a jegesrécénél is tompábbak a tollazat színei.
Költőhelyén a rejtetten épített fészekben általában 5-11 tojást rak. A fiókák 23-24 nap után kelnek ki, gondozásuk a tojóra hárul. Tápláléka legtöbbször apró vízi rovarokból, lárvákból, csigákból, rákokból és halakból áll, melyeket a víz alá bukva szerez meg. Ritkán növényi táplálékot is magához vesz – tájékoztatott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága.
Fotó: Kmnp.hu/Tőgye János