Elkészült a 20. Országos és 6. Pannon-régiós Sasleltár
A hat részt vevő ország összesítésében 1360 rétisast és 807 parlagi sast, 9 szirti sast és 12 fekete sast figyeltek meg.
Elkészült az idei, 20. Országos és 6. Pannon-régiós Sasleltár. A hat részt vevő ország összesítésében 1360 rétisast és 807 parlagi sast, 9 szirti sast és 12 fekete sast figyeltek meg. A felmérés során összességében 17 ragadozómadár-faj 15022 példányát figyelték meg a szakemberek – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület lapunkkal szerdán.
Az MME a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve az idén januárban 20. alkalommal szervezte meg a Magyarországon telelő sasok, sólymok és egyéb ragadozó madarak éves számlálását. Az Európai Unió által támogatott PannonEagle és SakerRoads LIFE projektek keretében – 2018 óta immáron 6. alkalommal – a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így az idén ismét a Kárpát-medence közös téli „sastérképe” készülhetett el, a részben ködös időjárás ellenére is több mint kétezer sas és több mint kétszáz sólyom megfigyelésével.
A mintegy 400 magyar, szlovák, cseh, osztrák, szerb és román madártani szakember az egy időben végzett megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett számláláson a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sas- és sólyomtelelőhelyét felmérte, így a lehető legpontosabb képet kaphattuk a nálunk tartózkodó ragadozómadár-fajokról és ezek egyedszámáról – áll a közleményben.
A magyarországi megfigyelések 3 ezer 470 darab 2,5×2,5 kilométeres UTM négyzetet (az ország területét felosztó rácsháló „szemek”) érintettek, amely összesen mintegy 21 ezer 700 négyzetkilométert, azaz az ország területének csaknem 23 százalékát fedte le. A felmérések a legjobb sasélőhelyekre koncentráltak, így a sasfajok szempontjából az országos állomány jelentős részét megfigyelték. A résztvevők összesen 1113 rétisast, 660 parlagi sast, 5 szirti sast és 11 fekete sast figyeltek meg. A madarászok különös figyelmet fordítottak a nagytestű, fokozottan védett sólyomfajokra is, így 63 kerecsensólymot és 54 vándorsólymot is sikerült megfigyelni.
A fokozottan védett sasok és a sólymok egyedszáma jelentősen nőtt az elmúlt négy évtizedben hazánkban, azonban még ma is ritkák, a legjobb élőhelyeken is átlagosan 2400 focipályányi területet bejárva találkozhatunk egyetlen sassal, míg a nagy sólymok esetében ehhez már csaknem 37 ezer focipályányi területet kell átlagosan átvizsgálni. A magyarországi felmérés a korábbi évekhez hasonlóan mind a 17 nálunk telelő ragadozómadár-fajra kiterjedt és összesen 9849 megfigyelést rögzítettek a szakemberek – áll a közleményben.
Bővebb információ a felmérésről a https://www.mme.hu/elkeszult-2023-evi-20-orszagos-es-6-pannon-regios-sasleltar linken érhető el.
Illusztráció: Pixabay.com