Kedden Pitvaroson várják a véradókat
A művelődési házban 8-tól 11-ig lehet segíteni a Magyar Vöröskereszt munkáját.
A pitvarosi művelődési házban kedden 8 és 11 óra között várják a véradókat. Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének igazgatója a Rádió 7-et arról tájékoztatta, hogy rendszeresen szerveznek kiszállásos véradásokat a településeken. Kedden Pitvaros mellett az eperjesi Életházban 15 és 17 óra között lehet vért adni, Zákányszéken pedig csütörtökön 10-től 13 óráig. Az igazgató hozzátette: nagyon sok önkormányzat, civil szervezet segíti a munkájukat.
Sasvári Krisztina elárulta, minden segítségre nagy szüksége van a szervezetnek. Az igazgató kifejtette: a nagyobb településeken működnek véradó állomások, de az a céljuk, hogy a legkisebb falvakba is eljussanak, ezért tartanak kiszállásos akciókat.
Illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd