A múltat nem hagyhatjuk újra eltörölni, mert vele a jövőnket is temethetjük!

„A mai napon emlékezünk a kommunizmus áldozataira.Most már szabadon tehetjük,tegyük is mert kötelességünk a következő generációk felé” – kezdi megemlékezését olvasónk.

A kommunizmus minden értelemben megbukott, mégis vannak akik a vörös rettenet ideológiai örököseiként átfestve (kék, zöld, lila, sőt újabban szivárványos színekre) megpróbálják visszahozni.Eddig minden alkalommal azzal kezdődött, hogy elvették azoktól a javakat akik megdolgoztak érte és a szerintük rászorultaknak ígérték. Minden esetben az lett a vége, hogy az egyenlők helyett az önjelölt egyenlőbbek lettek a haszonélvezői az összeharácsolt javaknak.A múltat ezért akarják végképp eltörölni,. A történelem gyakran ismétli önmagát, főleg akkor amikor nem tanulunk belőle.

Sajnos számos esetben sikeres volt a történelmünk meghamisítása, így lett Székely Dózsa Györgyből őskommunista, a véreskezűKun(Kóhn) Bélából jóságos kalácsot és kakaót osztogató vezető(csak közben ellopta az elvtársakkal még a mazsolát is a kuglófból) Rákosi Mátyás már a saját harcostársait is akasztotta a vélt ellenségei mellett , nem is beszélve Kádár János véres megtorlással kezdődő és a parasztságot a városokba kényszerítő puhának szépített diktatúrájáról. A rendszerváltás után is kezdődött újra a nemzeti vagyon (ön)privatizációjával amint a hatalomba kerültek a volt pufajkások. De a véres erőszak is újra lett töltve kádergyerek módra 2006-ban az 1956-os  forradalom 50. évfordulóján.

Ezek semmit sem felejtettek, mi viszont megtanultuk, hogy nem felejthetünk. Városunkban így  lett az emlékezésre „ráfelejtve” az elmúlt években. Érthető mivel a Kádár-korszakból diplomázott (ál)polgármesternek kissé kínos emlékezni az akkor történtekre. Most már van hol emlékeznünk és kötelességünk is emlékezni mindazokra kikről csak itt tudunk. A messzi földben vagy jeltelen sírokban nyugvókra,az ártatlanul börtönbe zártákra és megkínzottakra, a lakóhelyükről elüldözöttekre és kisemmizettekre, a lelkükben meggyötörtekre. A közakarat úgy kívánta legyen egy hely, ahol közösen emlékezhetünk az ártatlan áldozatokra tegyük meg amikor arra járunk egy mécsessel, egy szál virággal vagy egy gondolat erejéig,mert a jövőnk megköveteli. 

v.Détár Zoltán.