Ingyenes elsősegélynyújtó tanfolyamot tartanak szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak Makón

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány – amelynek ebben már 17 éves tapasztalata van – szervezi, és ez lesz az idei első vidéki helyszínük. Makón, a Koronában tartják majd a foglalkozásokat.
Már 17 éve szerveznek és foglalkoznak ilyen jellegű képzéssel. Az ingyenes tanfolyamra elsősorban gyermekes szülőket, nagyszülőket és pedagógusokat is várnak. Az órák során gyermekmentőktől sajátíthatjuk el az ismereteket, valamint az alapítvány szakorvosai és szakápolói adják át többéves gyermekmentési tevékenységük során szerzett tapasztalataikat.

„Megfelelő képzettséggel és odafigyeléssel a balesetek, betegségek 75%-a megelőzhető.
A vészhelyzetek kezelésének legértékesebb első 10-15 perce a laikus elsősegélynyújtó kezében van, ezért fontos, hogy felkészültek legyünk az ilyen helyzetekre” – hangsúlyozta a Magyar Gyermekmentő Alapítvány.

A helyek egyébként pikk-pakk beteltek a kiírást követően, – a jelentkezési határidő egyébként január 13. és 100 főre hirdették- ez pedig egyrészt azt támasztja alá, hogy az alapítvány igen nagy elismerésnek örvend, másrészt, hogy a makóiaknak van érdeklődése arra, mit tegyenek, ha gyermekük, unokájuk, tanítványuk vagy egy gyermek akár az utcán rosszul lesz vagy súlyosabb sérülés éri és sürgősen ellátásra szorul.
A következő témákban szereznek majd jártasságot a makói jelentkezők, akiknek január 14-én, 10 órától startol el a tanfolyam a Korona Étteremben:
– lázgörcs
– fulladás, félrenyelés
– mérgezés
– allergia
– ütőeres vérzés
– magasból esés
– égés
– bölcsőhalál
Fotók Gyermekmentő Alapítvány