Konyhalál! – a blogger, aki végigette Makót!

Morvai Linda Konyhalál nevű gasztroblogja az egyik legkreatívabb ilyen jellegű oldal az országban. Nem régen Makóra látogatott, és persze végig ették a várost. Interjú, és link a cikkben!
November utolsó hétvégéjét Makón töltöttük, ahol elég sok „evős helyen” sikerült megfordulnunk. A Hagymatikum gyógyfürdő volt a fő úti cél, ahol két nap is tudtunk fürödni, mellette pedig megkóstoltuk, amit lehetett – kezdi Morvai Linda a cikket, amiben makói látogatásáról ír. Mi pedig őt arról kérdeztük, mi járatban volt nálunk.
Miért éppen Makót választottátok kikapcsolódásra? Hol, kitől hallottatok róla?
Rengeteg helyen nem jártam még Magyarországon és annyi mindent szeretnék megnézni! Barátokkal terveztünk pihenést, egyikünk feldobta Makót és mindannyiunknak tetszett az ötlet, mivel még nem voltunk korábban a városban. November végén utaztunk, tudtuk, hogy nem lesz annyira lehetőség nagy szabadtéri programokra, így főként a fürdő miatt választottuk erre az időpontra Makót.

Mi mindent néztetek meg Makón?
A Hagymatikumban két nap is tudtunk fürödni, ez volt a fő programpont, alig vártuk, hogy a jó meleg gyógyvízben lazulhassunk. Emellett a Lombkorona sétányon is végigmentünk és a Maros partra is kilátogattunk, na meg, persze, a városközpontban sétálgattunk, megnéztük a Makovecz-építmények nagy részét. Vasárnap a helyi piac sem maradhatott ki. Jobb időben, hosszabb nappalokon több mindent meg lehet nézni, de most ennyire volt lehetőség.

Milyen ételeket kóstoltatok, és milyen tapasztalataid vannak?
Szó szerint végigettük a makói éttermeket. Erről született egy cikk is a blogomra. Itt is írtam, hogy a város méreteihez, lakosságához képest szerintem, meglepően sok lehetőség van különböző helyeken enni, remélem, hogy túl is élik ezek a jelenlegi nehéz időszakot.
Ami kicsit vicces: nagyjából mindenféle ételen, ételben volt hagyma. Na, de hogy is lehetne másként Makón?!

Hogyan tetszett a város? Mi a véleményed róla?
Kedves város kedves emberekkel, rengeteg lehetőséggel. Én imádom a termálfürdőket és azt látom, hogy sok település nagyon szépen fel tud fejlődni a fürdője által. Jó látni, hogy a rezsiválság, megszorítások ellenére a fürdő nem zár be, sőt, fejlődik, bővül. Ez egy olyan befektetés, ami egészen biztosan megtérül hosszú távon, addig is pedig a turizmusból élőknek ad munkát, bevételt. Novemberben egyik város sem a „legjobb formáját” mutatja, hideg, borús, ködös, esős, de a gyógyfürdő felmelegít és programot kínál ekkorra is. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, amikor elkészül a bővítés és teljes egészében látható lesz az épület és a körülötte levő tér.
Budapestről is viszonylag gyorsan elérhető az autópályán, de a szomszédos országokból is sok látogatóra lehet számítani, amit remélhetőleg, egyre inkább ki is tudnak használni.

Szerinted milyen hagymás ételekkel lehetne még színesíteni a helyi étlapokat?
Turistaként nekem a makói hagymás csoki, a Makoládé volt egy „kötelezően megkóstolandó elem”, mert olyan különlegesen hangzott, hogy hagymás csoki. Ehhez hasonló kis extrémitások talán kelendőek lennének az éttermekben előétel vagy desszert formájában, mert főételnél inkább biztosra szeretünk menni, hogy nem maradunk éhen, finom lesz, de kisebb fogásoknál jobban merünk „kockáztatni”.