Agrárminiszter: kedvező eredményekkel befejezésükhöz közelednek az őszi szántóföldi vetési munkálatok
A 2023. évi terméseket megalapozó hazai vetési munkálatok megfelelő ütemben haladnak és november közepére lényegében befejeződnek – jelentette be pénteki közleményében Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető hozzátette, az idei évet sújtó rendkívüli nehézségek ellenére az őszi munkák biztonságban elvégezhetők. Ez annak köszönhető, hogy a gazdák helyzete az elmúlt években megerősödött, illetve idén rendkívüli, pénzügyi likviditást segítő kormányzati intézkedésekkel támogatták a termelőket.
Nagy István kifejtette, november első hetében már minden őszi vetésű szántóföldi növény munkálatai 90 százalék felett jártak. Az idei 1,63 millió hektáros őszi vetésterület 8 százalékkal nagyobb, mint a 2021. évi adat, az elmúlt öt év átlagánál pedig 3,3 százalékkal magasabb, ami biztató a jövő évi terméskilátások szempontjából.
Az egyes növényfajok között jelentősebb átrendeződés is megfigyelhető, a repce területének visszaesése mellett az őszi árpa, a rozs és az őszi búza területe látványosan nőtt. Az őszi búza 1 millió hektáros területe csaknem 13 százalékkal nagyobb a tavalyinál, és az öt éves átlagot is meghaladja 4 százalékkal. Az őszi árpa területe is jelentős, 20 százalék feletti növekedést mutat a korábbi évekhez képest, idén 332 ezer hektárt vetettek be vele – sorolta a miniszter.
Az őszi vetésekkel párhuzamosan a tavaszi vetéseket előkészítő őszi talajmunkák is zajlanak, november első hetére mintegy 40 százalékos készültséget értek el, ami ugyancsak a következő évi jó kilátásokat erősíti – mutatott rá a miniszter.
Az elmúlt hetek időjárása kedvezett az őszi vetéseknek, az elvetett repce, árpa és búzatáblák megfelelően fejlődnek. Az őszi vetésű növények az optimálisan elkészíthető magágynak, az őszi enyhe időnek és a megérkező csapadéknak köszönhetően bíztatóan indultak meg, várhatóan kellőképpen meg fognak erősödni, és optimális kondíciót érnek el az átteleléshez – tette hozzá Nagy István.