quotescamera408D8217-1508-42F1-8C7C-9B81D4D48B57BF2C6754-57F9-416E-81DD-671EE8AD8D71DD13BF45-FD0E-4F5E-BCB8-EE0968EEB4D2DD13BF45-FD0E-4F5E-BCB8-EE0968EEB4D292333EC4-7DF2-4B9F-A7BF-114B75EE0347chevron_thin_rightchevron-downchevron-firstchevron-lastchevron-leftchevron-nextchevron-prevchevron-right582A3CB2-04DA-4E39-837D-58C0907011FD582A3CB2-04DA-4E39-837D-58C0907011FDchevron-upA659D4DE-32ED-45A3-A6C5-A48FFE2B488D75140C12-4E5F-4759-9FD3-4300BCD98B0CB69DB86E-0DDE-4383-BD92-653067C2563303A7445C-E555-4556-9278-5815BF71C9AF16DD793C-5D61-45BF-AFAF-6DE315DB19D01A6A983E-3DA3-4A07-ACA8-60B780BA8F5Bsearch-bigD9E58768-0281-47D1-8191-45C7CE673AF893DB4080-7C8D-467D-8E27-6ECB71C8D144C6DE3A5E-B153-4D9B-9D7B-F226C80BCB9A1D118CCB-65D4-4236-8317-A87D534DDCA8001646AA-7655-4585-ADCC-738ED6F09280
2022. 09. 26. hétfő
  -  Jusztina
Blog

Az idilli Capri szigetén tervelte ki forradalmát Lenin

2022. augusztus 27.

Az 1900-as évek elején a bolsevikok vezére és az orosz író a mesés szigeten sakkjátszmákat vívott, tengerparti sétákat folytatott, és együtt álmodozott a kommunista világ eljöveteléről.

Dél felé

A terasz nem a Névára, hanem a híres capri Faraglione-sziklákkal szemben a tengerre nézett, a szikrázó fényekkel teli mediterrán június pedig nem is különbözhetett volna jobban a szentpétervári fehér éjszakáktól: ez volt az a díszlet, amely mellett munkához láttak a marxizmus legtermékenyebb elméi, és elvetették a bolsevik forradalom magjait a nyugodt hangulatú I. Umberto téren.

Capri szigetén 1906-ot követően egyre nagyobb számban jelent meg egy orosz értelmiségiekből álló kolónia, köztük Makszim Gorkij, a híres drámaíró is, aki az azúrkék szigeten megalapította marxista gondolkodókból álló saját közösségét, a Capri Iskolát.

Az 1905-ös bukott orosz forradalom után a legismertebb bolsevik vezetők Olaszországban, Genovában és a Nápolyi-öbölben egyesültek, és hamarosan megérkezett a forradalom későbbi vezére is.

A történelem néha váratlan fordulatokat vesz. Egy-egy ilyen fordulat a citromszínű capri ösvények rekettyéseinek és halászhajócskák illatát áraszthatja. Mindezt látta és érezte a Principessa Mafalda nevű hajóval partraszálló férfi egy júniusi nap alkonyán 1908-ban: Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin. De hogyan és miért érkezett a szigetre?

Miután rövid ideig Szentpétervárott ügyvédi hivatásának élt, Lenin (aki 1901-ben választotta magának álnevét) felkarolta a marxista ügyet és a cári rezsim elleni harcot.

Történetünk kezdetén többéves szibériai fogságból szabadulva, egyedül és száműzöttként járta Európát – ekkor még nem érkezett el számára az államférfivé válás ideje.

Éppen emiatt menekült Lenin Capri szigetére, ahol tárt karokkal várta őt az akkor már ismert író, Gorkij, akit 1905-ben Szentpétervárott ismert meg, és aki csodálattal írta le őt „egy új világrend megteremtőjeként”.

Olasz kikötő

Gorkij 1906-ban érkezett Nápolyba, de híre megelőzte: már széles körben ismerték a cári rendszer által üldözött írót. Az európai értelmiségiek tiltakozása a proletár kultúra hősévé emelte, és nemzetközi ismertséget hozott számára.

A Nápolyi-öbölbe történő érkezése politikai jelentőséggel bíró esemény volt, melyet a nagy napilapok tudósítói is figyelemmel kísértek. Gennaro Sangiuliano A cár sakkban c. esszéjében így írt: „Az olasz sajtónak egy népszerű személyre volt szüksége, aki megfelel a száműzött értelmiségi kliséjének, képes feléleszteni a Risorgimento eposzát, egyfajta orosz Mazzinire, akiről cikkezhetnek az újságok”.

Gorkijt és szeretőjét, Marija Andrejevát érkezésükkor virágokkal és buzdító szavakkal fogadták Piazza del Plebiscitón, Nápoly főterén: „Éljen az orosz forradalom! Le a cárral!”. Az Il Mattino nevű lap szerint az Antonio Labriola olasz szocialistáival történt találkozó során „az orosz mártírt dörgő tapsvihar fogadta”.

Caprin, ahol a fényűző Quisisana Hotelben szállt meg, hasonló lelkesedés várta, így arról is meggyőzték, hogy vegye bérbe a tengeri sziklákra néző Blaesus-villát. Hét évig maradt a szigeten.

„Gorkij rezidenciája hamarosan egyfajta nyitott házzá vált, mint Tolsztoj birtoka, a Jasznaja Poljana, amely” – írja Sangiuliano – kirándulások, magasröptű beszélgetések és találkozások kavalkádjával „befogadta az orosz értelmiségieket: írókat, festőket, kalandvágyó nemeseket”. Az író mindezek mellett a Mesék Itáliáról c. regényén át Az anya c. fő művéig számos művének megírására is időt szakított.

Gorkij igyekezett híres barátaival körülvenni magát, mint pl. a színész-rendező Konsztantyin Sztanyiszlavszkijjal (akinek a nevéhez a színjátszás módszertana fűződik), vagy az énekes Fjodor Saljapinnal, a huszadik század leghíresebb basszistájával, aki Capri lakóit gyönyörködtette az orosz regények éneklésével a kikötőben.

Gorkij nyugalmát csak egy alkalommal zavarták meg, amikor is egy helyi előkelőség azzal a kéréssel fordult a tanácshoz, hogy szavazzák meg az író kiutasítását. Az ügy országos felháborodást váltott ki, de a miniszterelnök, Giovanni Giolitti hamarosan rövidre zárta a vitát az olasz parlamentben: „Maximálisan tisztelem Gorkijt, sőt, buzgó olvasója vagyok műveinek, és semmiképpen sem tekintem tartózkodását veszélyesnek.”

Arisztokrata bűvölet

Capri már akkoriban is a „Földközi-tenger gyöngyszemének” számított, a 18. századtól a Grand Tour, az arisztokraták európai körutazásának egyik fontos állomása volt. Hercegnők és gazdag mágnások, ingatag egészséggel rendelkezők és botrányos dandyk, írók és száműzött politikusok ringatóztak nyugtalanságukban és hisztériájukban a fényes nappalok enyhe melegségében, vagy bujtatták el lelkük piszkos nyomorúságát luxusrejtekhelyeiken.

1908 áprilisában Gorkij arra biztatta Lenint, hogy tegyen nála látogatást, ami egyelőre azonban „lehetetlen” volt – hangzott a válasz. Meg kellett szilárdítani az orosz szociáldemokrata párt 1907-ben, a londoni kongresszuson elért sikereit, ahol biztosították a forradalom pártján álló bolsevikok fölényét a reformpárti mensevikekkel szemben.

A dolgok azonban rosszul alakultak, és Vlagyimir Iljics más belátásra jutott az utazással kapcsolatban, amiről egy levelében a következőképpen fogalmazott: „A teringettét, az ötlet, hogy Caprin meglátogassam valóban egy édes kísértés, olyan csábító képet festett, hogy végül úgy döntöttem, muszáj elmennem”.

A rivális

A Blaesus-villában tartózkodott Alekszandr Bogdanov, Lenin három évvel fiatalabb briliáns és művelt riválisa is, aki sokat hallatta a hangját a londoni kongresszus alkalmával is, ahol saját marxizmus-értelmezését is bemutatta. Úgy gondolta, hogy a tömegek bevonása érdekében szükséges lenne, hogy a mozgalomnak egyfajta misztikus-vallási színezetet is adjanak, egy Isten-pártot hozzanak létre.

Lenin (b, kalapban) sakkozik Bogdanovval, miközben Gorkij (áll, kalapban) és mostohafia, Zinovij Peskov (k, szemüvegben) figyelik játékukat
Lenin (b, kalapban) sakkozik Bogdanovval, miközben Gorkij (áll, kalapban) és mostohafia, Zinovij Peskov (k, szemüvegben) figyelik játékukat

Lenin szemében ez „eretnekség, a marxizmus veszélyesen perverz” értelmezése volt, Bogdanov Istenépítésként definiált filozófiája viszont követőkre talált az azúrkék szigeten. Támogatta Anatolij Lunacsarszkij, Bogdanov több nyelven beszélő, filozófus-szónok sógora, és Vlagyimir Bazarov, Lev Tolsztoj személyi orvosának fia is, tehát a Gorkij capri szalonjában megforduló fiatal orosz értelmiség nagy része.

Bogdanov és társai nekiláttak a bolsevik mozgalom értelmiségi alapjainak letételéhez egy, az orosz történelemről és kultúráról szóló forradalmi enciklopédia megalkotásán keresztül. Ez volt az utolsó csepp a pohárban: „Inkább hagynám magam felnégyeltetni, minthogy egy ilyen mű kiadásában, vagy ilyen csoport munkájában vegyek részt” – írta Lenin.

A filozófiai vita lassacskán egyre inkább erőszakosabbá és személyeskedőbbé vált, a szlávkutató Vittorio Strada szavaival harc folyt „a bolsevikok között a valódi, autentikus bolsevik címért”, főként, hogy Bogdanov mindig képes volt anyagi forrásokat gyűjteni a párt számára, Leninnek viszont ez többnyire nem sikerült. A dolgok kezdtek kicsúszni a kezekből, bár Caprin talán még lett volna lehetőség a helyzet rendezésére.

Csali és horog

Érkezése napján a reggelit – fügét, sajtot, citromot, lekvárt és kenyeret – a Blaesus-villa teraszán szolgálták fel, ami kellemesen eltért attól, amit Lenin korábban Genfben, abban „a szörnyű lukban” tapasztalt.

Találkozott Bogdanovval, Lunacsarszkijjal és Bazarovval is, amit Gorkij békítésnek szánt, azonban csalódnia kellett, ugyanis a „nyugodt, még hidegebb és szarkasztikusabb” Lenin „minden filozofikus téma megvitatását szigorúan” visszautasította.

Gorkij Leninről szóló életrajzában leírta, hogy valójában más iránt érdeklődött, elvitte Tiberius villáinak romjaihoz, és csodálkozva hallgatta kérdéseit.

„Eljött Caprira egy „másik Lenin” is, egy varázslatos, vidám, az élet minden kérdése iránt fáradhatatlanul érdeklődő társ, aki kivételesen gyengéden viselkedett az emberekkel… Capri halászai életét illetően minden érdekelte, a legapróbb részletekig kikérdezte őket fizetésükről, a papok befolyásáról, az iskoláról: elképesztő érdeklődése teljesen lenyűgözött.”

A karizmát, amely nem sokkal később bámulatba ejtette a tömegeket, a szerény halászokkal tette próbára. „Leninben volt valami, ami különös erővel vonzotta magához a munkások szívét és szimpátiáját” – írta Gorkij dicsérő szavakkal.

„Nem beszélt olaszul, de Capri halászai, akik már ismerték Saljapint és sok más orosz kiemelkedő személyiséget, ösztönösen különleges embernek gondolták Iljicset. Lenin lenyűgöző módon nevetett, egy szívélyes ember nevetése volt az, képes volt a félszeg tudatlanságot és az ész akrobatikus cselfogásait tökélyre fejlesztve élvezni az egyszerű szívek gyermeki ártatlanságát. Egy öreg halász, Giovanni Spadaro így fogalmazott: ’Így csak egy őszinte ember tud nevetni.’”

A második napon Lenin és Gorkij horgászzsineggel és csalival a tenger felé vették az irányt. „A hajón ringatózva az azúrkék és áttetsző vízen Lenin megtanult bot nélkül halászni. A halászok elmagyarázták, hogy akkor kell felhúzni a zsineget, amikor remegni kezd az ujjak alatt: ’Így: drin-drin, érti?’. Nem sokkal később kifogott egy halat, megragadta, és egy kamasz fiú lelkesedésével és egy halász szenvedélyével így kiáltott: ’Áhhá, drin-drin!’. A halászok is hangos és boldog nevetésben törtek ki, mint a gyerekek, és elnevezték Drin-drin Úrnak.” – írta Gorkij a halászat kellemes perceiről.

A sakkparti

Az igazi ütközet azonban egy sakktábla előtt zajlott, amiről Sangiuliano így írt: „Lenin, akit gyakran gyötörtek idegrohamok, sokat sakkozott kikapcsolódásképp, és nagy jelentőséget tulajdonított ennek az elfoglaltságnak […], amely az egyetlen dolog volt, ami valójában meg tudta nyugtatni.” A Lenin és Bogdanov között „a születő forradalmi erő kulturális hegemóniájáért” – ahogy Sanguiliano fogalmazott – vívott sakkjátszmákat megörökítő híres fotókat Gorkij mostohafia készítette.

Miután Lenin elhagyta a szigetet, felesége – aki nem kísérte el Caprira – megjegyezte, hogy „a Gorkij házában folytatott beszélgetésekből szinte semmit nem fedett fel, mert mindaz egyfajta fájdalommal töltötte el”. Csak annyit árult el feleségének, hogy „a tenger szép volt, a bor pedig finom.”

Gorkij az azt követő nyáron ismét meghívta Lenint, azzal a kéréssel, hogy az időközben az orosz klán által 1909. augusztus 5-én megalapított Capri Iskolában tartson egy előadássorozatot. Lenin ezt provokációként értelmezte, és „szakadársággal” vádolta az írót. „Természetesen nem megyek Caprira, hogy megtartsam azokat az előadásokat, amelyeket szívesebben tartanék meg Párizsban” – hangzott Lenin válasza, aki időközben Franciaországba költözött, és iskolát szervezett, ahol az „igaz hitről” prédikált.

A vezető szerepét aláásni kívánó szakadáspártiak száma azonban gyarapodott, és egyre több előadóterem nyitotta meg ajtaját előttük, Bolognában ezúttal egy még veszélyesebb tanítóval, Lev Trockijjal. Az ébredező tüzeket, fellángolásokat Lenin igyekezett gyorsan eloltani.

Gorkij így írt neki: „Vlagyimir Iljics, én annyira csodálom Önt […], mégis úgy tűnik, hogy Ön számára mindenki más csak egy hangszer (fuvola), amelyen azt a dallamot játssza, amelyben kedvét leli.”

Lenin 1910 júniusában mégis visszatért Caprira, feltehetőleg annak érdekében, hogy demonstrálja társainak, hogy Gorkijjal továbbra is töretlen a viszonya. Távol tartotta magát a Bogdanovval folytatott vitáktól, hogy idejét a színháznak és az akkoriban még ritkaságnak számító mozinak szentelhesse, ahol a Nérót és a Cretinetti voul sposare la filglia del padrone c. komédiát vetítették, a filmszínház előtt pedig jól mulatott az utcagyerekekkel.

Nagyon élvezte a zongorakoncerteket, Cimarosa és Pergolesi lemezeit, amelyeket Gorkij gramofonján játszott le neki. Beethoven L’Appassionata c. műve mélyen meghatotta az oroszt, aki lenyűgözve így szólt: „Ez a zene csodálatos, emberfeletti.” A Behring-villában – ahova Gorkij időközben átköltözött – eltöltött esték alkalmával gyakran egy asztalnál ültek össze az orosz értelmiségiek és a német arisztokraták, akik egyedüliként járulhattak Lenin színe elé. Egy alkalommal szórakozásból a ház ura egy egyenruhába öltözött inast arra kért, tegyen úgy, mintha letartóztatná Lenint: a tréfa kényszeredett nevetéssel végződött.

Sztálin az öbölben

Leninnel együtt Szoszó nevű társa, egy alacsony, darabos mozgású és izmos férfi, akit az „én csodálatos grúzomnak” hívott, azaz Sztálin is partra szállt. Keveset beszélt, és egy olyan szigeten, ahol hemzsegtek a nagyvilági személyek és a nemzetközi kémek, feltűnést keltett, ahogy ezt Edwin Cerio, Capri 1920-as évekbeli polgármestere is megerősítette. Fedezte Lenint, akinek csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy stratégiai kapcsolatokat építsen ki a németekkel (a kommunizmus bukása után fény derült rá, hogy a császár pénzügyi támogatást nyújtott a bolsevikoknak 1917-ben). Ezt követően júliusban Lenin ismét Párizs felé vette az irányt.

Bogdanov 1913-ban tért vissza hazájába, Lenin viszont csak 1917 tavaszán: Zürichben vonatra szállt és Oroszországba utazott. De vajon mi lett volna, ha a bolsevizmus fő ideológusát az 1910-es években rabul ejtették volna Capri szépségei és az édes semmittevés?

Forrás: mult-kor.blogstar.hu, illusztráció: Pixabay.com

Címkék: