Mutatjuk, mennyibe kerülnek majd a jegyek és a bérletek a tram-trainen!

A próbaidőszak után várhatóan augusztus 1-jétől félóránként közlekednek a vasútvillamos-szerelvények, s onnantól kezdve fizetőssé válik a szolgáltatás. A Promenad24 megszerezte a díjszabást, mutatjuk is!
Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, a próbaidőszak után augusztus 1-jétől menetrendszerűen üzembe helyezik a tram-traint, vagyis félóránként fognak járni, és fizetősek lesznek a szerelvények. A későbbiekben ezt sűríteni is szeretnék, ahogy a Stadler leszállítja a még hiányzó járműveket – erről is beszélt a Rádió 7-nek adott interjújában Lázár János. A projekt kormánybiztosa leszögezte: a vasútvillamos nemcsak komfortosabb, mint a busz, de olyan árszabást alakítottak ki a működtető MÁV-Starttal, ami ráadásul kedvezőbb a Volán díjainál.
Mint megírtuk, a MÁV-Start tervei szerint Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely viszonylatban a teljes árú vonaljegy 465 forint lesz (a buszokon most 560 forint), a havi bérlet pedig 17 800 forint (a buszokon ma 21 400 forint). A kormánybiztos emellett megemlítette azt is, hogy Vásárhelyen belül 5940 forintba fog kerülni a teljes árú havi bérlet, 250 forintba pedig a vonaljegy. Minden meglévő kedvezmény, a 33, 50 és 90 százalékos kedvezmény is érvényes lesz a tram-trainen, és számos egyéb bérletkonstrukciót is kínálnak majd – vetítette előre.
A Promenad24 most megszerezte a vasútvillamos teljes díjszabását, mutatjuk is olvasóinknak! A számok előtt egy kis magyarázat: a MÁV-Start többféle zónát alakított ki a tram-trainen. Az AB zóna a Szeged-Algyő, a BC zóna az Algyő-Hódmezővásárhely, az ABC zóna a Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely viszonylatot jelenti, míg a C zóna a Hódmezővásárhely városon belüli közlekedést takarja. Mindezek alapján összesen hatféle havibérletet lehet majd vásárolni a vasútvillamosra (teljes áron, illetve itt is érvényesíthető a 90 százalékos kedvezmény). A vonaljegynek pedig négyféle típusa lesz (teljes áron, valamint érvényesíthető a 33, 50 és 90 százalékos kedvezmény), illetve külön kerékpár- és kutyajegy is váltható lesz a szerelvényekre.

Havibérletek
Ami a havibérleteket illeti, az úgynevezett kétzónás bérlet Szeged-Algyő vagy Algyő-Vásárhely között 11 900 forintba kerül majd teljes áron. A háromzónás bérlet Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely között 17 800 forint lesz.
A két-, illetve háromzónás bérletekhez szegedi helyi tömegközlekedési havibérlet is kapcsolódhat. Ha erre lenne szükségünk, akkor a Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely bérlet szegedi helyi bérlettel kombinálva 21 200 forintért váltható, a Szeged-Algyő bérlet pedig szegedi helyi bérlettel megspékelve 16 580 forint lesz. Vásárhelyen belül 5940 forintba fog kerülni a teljes árú havi bérlet. Valamennyi bérletre érvényesíthető a 90 százalékos utazási kedvezmény, lásd alábbi táblázatunkat!

Vonaljegyek
Ami a vonaljegyeket illeti, Szeged és Algyő között 370, Algyő és Hódmezővásárhely között 310 forintért válhatjuk meg a tikettet, Szeged-Algyő-Vásárhely között pedig 465 forintért lehet majd utazni. Hódmezővásárhelyen belül 250 forintos jeggyel lehet igénybe venni a vasútvillamost. Valamennyi vonaljegyre érvényesíthető a 33, 50 és 90 százalékos kedvezmény is, lásd alábbi táblázatunkat! Mint arról korábban már a sajtóban lehetett olvasni, a tram-trainen külön jeggyel szállíthatók a kutyák és a kerékpárok is, mostanra kiderült: 235 forint ellenében, legyen szó négylábúról vagy kétkerekűről!

Érdemes lesz a következő napokban is követni a Promenad24-et, mert folyamatosan fontos, friss információkat osztunk meg olvasóinkkal az augusztus 1-jén induló menetrendszerű tram-train közlekedésről!
Borítókép: Bodrogi Attila