quotescamera408D8217-1508-42F1-8C7C-9B81D4D48B57BF2C6754-57F9-416E-81DD-671EE8AD8D71DD13BF45-FD0E-4F5E-BCB8-EE0968EEB4D2DD13BF45-FD0E-4F5E-BCB8-EE0968EEB4D292333EC4-7DF2-4B9F-A7BF-114B75EE0347chevron_thin_rightchevron-downchevron-firstchevron-lastchevron-leftchevron-nextchevron-prevchevron-right582A3CB2-04DA-4E39-837D-58C0907011FD582A3CB2-04DA-4E39-837D-58C0907011FDchevron-upA659D4DE-32ED-45A3-A6C5-A48FFE2B488D75140C12-4E5F-4759-9FD3-4300BCD98B0CB69DB86E-0DDE-4383-BD92-653067C2563303A7445C-E555-4556-9278-5815BF71C9AF16DD793C-5D61-45BF-AFAF-6DE315DB19D01A6A983E-3DA3-4A07-ACA8-60B780BA8F5Bsearch-bigD9E58768-0281-47D1-8191-45C7CE673AF893DB4080-7C8D-467D-8E27-6ECB71C8D144C6DE3A5E-B153-4D9B-9D7B-F226C80BCB9A1D118CCB-65D4-4236-8317-A87D534DDCA8001646AA-7655-4585-ADCC-738ED6F09280
2022. 08. 10. szerda
  -  Lőrinc
Blog

Magyarországon nemes, Madagaszkáron király volt Benyovszky Móric

2022. július 24.

A nyugodt, letelepedett élet nem volt kenyere, ezért mindig új kalandokat keresett a 18. századi magyar világutazó, Benyovszky Móric. Az európai udvaroknál, de még Amerikában is támogatókat keresett, de csak kevesek látták meg a potenciált vállalkozásaiban. Európából indulva Kamcsatkán keresztül Makaóra, majd Madagaszkárra jutott, de egy véletlen folytán még Brazíliába is ellátogatott. Madagaszkár egykori királya 1786. május 23-án, 236 éve hunyt el.

Vargabetűkkel Madagaszkárig

Benyói és urbanói gróf Benyovszky Móric a Nyitra megyei Verbón (ma Vrbové, Szlovákia) látta meg a napvilágot. Születési dátumáról a mai napig nem született konszenzus, emlékiratai szerint 1741. szeptember 20-án, de egyes történészek szerint csak 5 évvel később, 1746-ban született. Az esetleges „hamisítás” indítékául az szolgálhatott, hogy a hétéves (1756-tól kezdődő) háborúban játszott szerepét felnagyítsa. Édesapja lovassági tábornok, anyja bárónő volt, ő maga már tizenévesen katonáskodni kezdett.

Édesapja 1758-as halálát követően rokonai kiforgatták örökségéből, így lényegében földönfutóvá vált. Fegyverrel próbálta jussát visszaszerezni, ezért Mária Terézia az eset alapos kivizsgálása nélkül száműzte. Lengyelországban élő nagybátyja hívására annak birtokán telepedett le, és feleségül vette Hönsch Zsuzsannát.

Hollandiai és angliai útjain kitanulta a hajózást, majd 1768-ban csatlakozott az orosz befolyás ellen alakult lengyel nemesi konföderáció seregeihez, haditettei révén ezredesi, majd tábornoki rangig jutott. 1769. május 20-án orosz fogságba esett, s Kazanyba deportálták. Innen megszökött, ám ismét elfogták, s ekkor már a távol-keleti Kamcsatkába, Bolsereck telepre száműzték.

Itt viszonylagos szabadságra tett szert, nyelvekre tanította a helyi kormányzó gyermekeit, a cári kereskedőkkel és tisztviselőkkel sakkpartikat vívott, sőt még iskolát is alapított. Jó hírnevét és tekintélyét kihasználva 1771 áprilisának végén lázadást szított az elítéltek között, 96 társával elfoglaltak egy felfegyverzett hajót, és megszöktek.

Először Amerika felé indultak, de emberei fellázadtak: a zendülésen Benyovszky diplomáciai ügyességét kihasználva lett úrrá. Ezután a Bering-szoros bejáratát érintve a beszámolók szerint Alaszka és az Aleut-szigetek partjai mentén értek el Japánba, de valószínűbb, hogy csak a Kuril-szigetekig jutottak el. Ezután Formosába (Tajvan), végül Makaóra hajóztak tovább, ahol a szökevények a hajó eladásából jutottak pénzhez, majd Isle de France (a mai Mauritius) és Madagaszkár szigetének érintésével Franciaországba utaztak.

Benyovszkynak sikerült kieszközölnie, hogy XV. Lajos fogadja. Azt javasolta a királynak, hogy Franciaország gyarmatosítsa Madagaszkárt. Megnyerő modorával hamar meggyőzte az uralkodót, de sikerében arisztokrata származása is közrejátszhatott: az emigráns nemes kinevezésével a franciák az osztrák uralkodó orra alá is borsot törhettek.

Madagaszkár gyarmatosítása már régóta tervben volt, első állandó telepek az 1640-es években létesültek. A 18. századra stratégiai jelentősége mellett az is vonzóvá tette a szigetet, hogy kiváló lehetőséget biztosított fűszerek, kávé, sőt a cukornád termesztésére is.

Benyovszky 1773 áprilisában indult el küldetésének teljesítésére. Útközben kikötött a mai Mauritiuson, ahol a helyi kormányzó már a kezdetektől fogva árgus szemmel figyelte a magyar származású kalandor minden lépését. Ez nem tartotta vissza, így végül 250 emberével 1774 februárjában szállt partra, s megalapította Madagaszkár „fővárosát”, Louisbourg telepét. Jelentősen hozzájárult a sziget belső területeinek megismeréséhez, utat épített, mocsarakat csapolt le.

Benyovszky igyekezett magát úgy beállítani, mint aki ösztönös diplomáciai érzékének köszönhetően nem a korábbi erőszakos gyarmatosítási hagyományokat folytatta, hanem szabadságeszményével megnyerte a helyi törzsek, a malgasok bizalmát. Elbeszélése szerint megtanította őket írni-olvasni, s annyira megszerették, hogy 1776-ban királlyá választották. Korát messze meghaladva kezdeti rendelkezései között szerepelt egy olyan tanács felállítása, amelybe a helyi őslakosság is delegálhatott tagokat.

Ez nagyrészt fikció, sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy nem választották királlyá, és a helyi törzsekkel kötött szövetségekkel is inkább a leendő francia gyarmatosítás érdekeit szolgálta, semmint humanitárius céllal nyújtott segítséget a helyi őslakosoknak.

Kísérlete megbukott – saját tolmácsolásában irigyei befeketítették –, ezért hiába utazott „haza” Franciaországba, ott már nem lelt támogatókra. Időközben Mária Terézia megkegyelmezett neki, így tőle remélve támogatást hazautazott szülőföldjére. Madagaszkári kudarcáról így számolt be a Jókai Mór által magyarra fordított emlékirataiban:

„E körülmények be fogják bizonyítani, hogy azon nagyon csekély eszközök dacára, amelyek rendelkezésemre bocsáttattak, sikerült barátsági és szövetségi szerződést kötnöm e terjedelmes sziget lakóinak nagyobb részével és következőleg, ha, amint bátran mondhatom, a miniszter nem hagyott volna el teljesen, ami mindazon nyomorok, betegségek és halandóság forrása volt, amelyeket nekem és embereimnek elszenvednünk kellett, Madagaszkár szigete mint Franciaország szövetségese oly hatalommá lett volna, amely képes lenne támogatni az Isle de France és a Bourbon-szigeteken levő gyarmatokat.”

A második kísérlet szomorú véget ér

A bajor örökösödési háborúban Mária Teréziát támogatva harcolt a poroszok ellen, helytállásáért 1778-ban a királynőtől grófi címet kapott. Ezután terveket készített a magyarországi vízi és szárazföldi közlekedés, többek között a fiumei kikötő fejlesztésére, fő céljának a magyar gabona világpiaci értékesítését tűzte ki. Miután terveit nem tudta megvalósítani, a nyughatatlan Benyovszky elhatározta, hogy folytatja Madagaszkár gyarmatosítását, de sem Bécsben, sem Londonban nem talált támogatókra, végül baltimore-i kereskedők segítségével szerelte fel hajóját.

1784 végén vitorlát bontott, és elindult „szeretett szigete” felé. Az utazás a várthoz képest néhány hónappal tovább tartott, ugyanis ismeretlen okokból Brazília partjainál kötött ki a hajó. Végül 1785 júliusában szállt partra Madagaszkáron, ahol egy francia erőd elfoglalása után Angontsynál felépítette az új „fővárost”.

A feldühödött franciák büntető expedíciót küldtek ellene, s az összecsapásban Benyovszky 1786. május 23-án elesett. Halálának körülményei életéhez hasonlóan vitatottak, egyes források szerint ő maga volt a „hadművelet” egyetlen áldozata, tehát háborúnak semmiképpen sem nevezhetjük a szerencsétlen eseményt. Erődje tövében temették el, sírját elnyelte a trópusi erdő. Jókai Mór a következőképpen beszéli el a gróf halálát:

„Benyovszky pedig a föld népe közűl is fegyvereseket vevén maga mellé, a franczia telepeket megtámadta, de szerencsétlenűl, mert a hírre az Isle de Francei kormányszék 60 katonát küldvén ellene, s miután ezektől véletlenűl megtámadtatott, két európai és 30 belföldiből álló csapatát két ágyújával besánczolá, azonban a belföldiek a francziák első tüzelésére megfutottak, maga Benyovszky pedig mellbe lövetvén, elesett és hajánál fogva a sáncz mögűl eléhurczoltatván, nemsokára élni megszünt, 1786-iki május 23-án. Így végzé e különös férfiú eseményteljes életét.”

Utolsó vállalkozása előtt született francia nyelvű memoárját már 1790-ben lefordították angolra és németre, a mű alapján írta meg 1888-ban Jókai a kalandos életű gróf élettörténetét. Kamcsatkai szökéséről az osztrák Kotzebue írt drámát, amely arról emlékezetes, hogy az 1814. október 19-i baltimore-i előadás előtt énekelték először nyilvánosan az amerikai himnuszt.

Benyovszky emlékirata földrajzi szempontból is jelentős, ő írta le először a St. Lawrence-sziget őslakóit, a Rjúkjú-szigeteket, és részletes beszámolót adott Formosáról (a mai Tajvan). Jó megfigyelőképessége, műveltsége révén sok értékes anyagot rögzített, bár földrajzi helymeghatározásai sokszor pontatlannak bizonyultak.

Felfedezéseivel, tengeri teljesítményével mindmáig az egyik legnagyobb magyar hajósnak számít, jóllehet szerepét máig vitatják a történészek és a földrajztudósok, főleg a franciák. Vitathatatlan, hogy egy igazi self-made man volt, aki a kalandos 18. század egyik kiemelkedő figurájaként a mai napig megizzasztja a fikciót a valóságtól elválasztani szándékozó történészeket.

Színes életét magyarul Jókai mellett Gaál József, Radó Vilmos és Rónaszegi Miklós, németül Kotzebue és Mühlbach dolgozta fel, Doppler Ferenc 1847-ben operát írt róla. 1975-ben magyar-csehszlovák tévéfilmsorozat készült Vivát Benyovszky! címmel, az életéről készült táncjátékot 2015-ben mutatta be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

Halála századik évfordulóján Madagaszkáron obeliszket emeltek emlékére, a sziget fővárosában, Antananarivóban utca viseli nevét, az első magyar Benyovszky-expedíció résztvevői 2003-ban állítottak neki Madagaszkáron emléktáblát és szobrot. A 2016-os emlékévben felállították Benyovszky szobrát a Magyar Földrajzi Múzeumban, és kiállítást rendeztek az Országos Széchényi Könyvtárban.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu

Címkék: