Hűséggel, szeretettel a Jóistenért és a közösségért – beszélgetés Fazakas Attila algyői plébánossal
Az algyői és móravárosi katolikus templom plébánosa, Fazakas Attila huszonkét éve szolgál a Szeged-Csanádi Egyházmegyében. Lelkipásztori tevékenységét Algyőn nyolc, míg Szegeden kilenc éve végzi lelkiismeretesen. A plébános az elsők között van az országban, aki az interneten, élő közvetítések formájában is eljuttatja a széles nagyközönséghez prédikációit, imádságait, ezzel egy harmadik, online egyházközösséget teremtve a hívők számára. Attila atyát személyes motivációiról, a papi hivatás felé vezető útról és a katolikus vallás napjainkban elhelyezkedő helyzetéről kérdeztük.
Mi ösztönözte önt arra, hogy a papi hivatást válassza? Volt-e valamilyen meghatározó élménye, tapasztalata, ami erre a pályára állította?
Nagyon nagy szerepe volt az isteni hívásnak, rendkívül meghatározó élmény ugyanis, hogy ki mit tapasztal meg az egyházból. Jómagam vallásos családból származom Sepsiszentgyörgyről, Erdélyből.
A szüleim olyan szinten voltak vallásosak, hogy a felszentelt papokkal nem csupán a templomban, egyházi körülmények között találkoztunk, hanem ezek a kollégák gyakran nálunk is vendégeskedtek, a szüleimmel együtt ugyanis jókat kártyáztak, akár hajnalokig is.
Láttam tehát a hivatalos és az emberibb oldalukat is, utóbbi pedig igencsak meghatározó volt számomra, mondhatni ez indított el a pályán. Természetesen hittanórákra is jártam, sőt ötéves korom óta ministráltam, az életem tehát teljesen összefonódott a helyi egyházi közösséggel.
Mikor fogalmazódott meg önben, hogy pap szeretne lenni?
Nem az a lényeg, hogy az isteni hívást mikor kapjuk meg, sokkal inkább az, hogy mikor értjük meg. Szerintem nagyon nagy különbség van a kettő között. Az isteni hívást már gyermekkoromban, ministrálás közben is nagyon sokszor éreztem és tapasztaltam, de az, hogy a papi hivatást válasszam, először nyolcadik osztályban fogalmazódott meg bennem, amikor felvételiztem a gyulafehérvári kisszemináriumba. Ez egy olyan gimnázium, ami a kántor szakma mellett felkészít arra is, ha valaki a papi hivatást választaná. Itt kezdtem el komolyabban foglalkozni a gondolattal.
Amikor az emberben megszületik egy ilyen elhatározás, érzi azt, hogy merre szeretné őt vezetni a Jóisten.
Említette, hogy vallásos családból származik, a szülei ezek szerint támogatták önt?
Rendkívül szerencsés családból származom, hiszen engem valóban teljes mértékben támogattak a szüleim. Talán a távolság okozott egy kis nehézséget, hiszen érettségi után Szegedre jöttem, de természetesen ezt is elfogadták.
Néhány éve az elsők között volt az országban, aki az interneten, élő videók formájában kezdte el hirdetni az igét. Mi ösztönözte önt erre, honnan jött az ötlet?
Az online térben való prédikáció még jóval a vírus előtti időkben, 2016-ban kezdődött. Először a szüleim vetették fel az ötletet, miszerint nem-e lehetne megoldani valahogy, hogy ők is meghallgathassák a szent beszédeket. Így találtam rá a Facebook élő videó funkciójára, amely lehetővé tette, hogy számukra és azok számára is elérhetővé tegyem a prédikációkat, akik nem tudnak jelen lenni személyesen. Eleinte csak a vasárnapi és ünnepnapi homiliákat közvetítettem élőben, de aztán a járvány új megpróbáltatásokat hozott mindannyiunk életébe, és bebizonyította, hogy az interneten is helyük van a miséknek.
Milyen technikai háttér szükséges a misék élő közvetítéséhez?
Eleinte telefonnal rögzítettem a videókat, ki kellett tapasztalnom, hogy a templom akusztikáját figyelembe véve hová tegyem a készüléket. Nem igazán született jó megoldás, mert vagy túl messziről vettem, vagy túl hangos volt a videó. Ekkor egy hozzáértő ismerősöm elmondta, milyen technika lenne szükséges ahhoz, hogy jobb minőségben tudjuk a miséket közvetíteni. Gyűjtést indítottunk, és a járványhelyzet okozta minden nehézség ellenére három hét alatt összegyűlt a szükséges összeg, melynek köszönhetően ma már profibb technikával dolgozunk.
Miért fontos, hogy az evangélium ebben a formában is a hívők rendelkezésére álljon?
A híveink egy része sajnos házhoz kötött, fontosnak tartottuk tehát, hogy számukra is biztosítsuk a szükséges lelki táplálékot, amit bármikor el tudnak érni, és ezáltal a közösségbe is be tudnak kapcsolódni. A járványhelyzet is ezt igazolta, amikor még többen fordultak befelé.
Az élő közvetítés ugyan nem pótolja a személyes jelenlétet, de amikor nincs más módja valakinek, hatalmas erőforrás tud lenni az online közösség, hiszen nem érzi úgy az ember, hogy mindentől el van szakadva.
Milyen ereje lehet egy közösségnek?
Klasszikus értelemben azt szoktuk mondani, hogy a közösségnek megtartó ereje van. A közösségi élmény, amit akár egy szentmisén, egy liturgikus alkalom keretében vagy családi napon tapasztalunk, nagyon pozitív érzelmekkel, jár és testi-lelki egészségünkre egyaránt hatással van, hiszen egymáshoz és a Jóistenhez emel bennünket. Fontos azonban, hogy az egyházi közösségek valóban összetartó és befogadó közösségek legyenek, és nyitottak azon hívők befogadására is, akik csak egy idő után csatlakoznak hozzájuk.
Hogyan jellemezné a mai egyházi közösséget?
Az elöregedés sajnos az egyházi közösségeinkben is megtapasztalható. Szinte rá tudnék mutatni, hogy melyik helyen melyik néni vagy bácsi ült a templomban, de ő elhunyt és a helyére nem jött más. Mindig pozitívan tekintek előre, ám úgy gondolom, hogy jelenleg stagnálnak a közösségeink, amire nyilván a koronavírus is hatással volt. Hála a Jóistennek azonban van egy „szent kemény mag”, akik a hétköznapi és a vasárnapi szentmiséken is ott vannak, és azért utánpótlás is felfedezhető. Nyilván sok múlik a lelkipásztorok munkáján is, hogy mennyire tudjuk az embereket bevonzani.
Milyen eszközökkel lehet új embereket a közösségbe invitálni?
A személyes találkozóknál nincsen jobb, ezért a fogadóóráimon is személyesen foglalkozom a betérőkkel, a hogylétükről érdeklődőm, hiszen szeretek az emberekkel ilyen módon találkozni. Úgy gondolom, hogy a szájhagyomány által ugyanúgy terjed a jó hírünk, és be tudjuk vonzani az embereket, mint a programjaink és a média által.
És mi a helyzet a fiatalokkal?
Algyőn száznegyven hittanosunk van az iskolában, ami szép szám, de ennek csak a töredéke jár templomba. Jómagam a szüleim tanúságtételén, nevelésén keresztül tanultam meg a hitet, és sokszor azt látom, hogy ez most hiányzik.
Egy helyi közösség a hitoktató, plébános és a szülők összefogásából alakul ki, ám napjainkban sokszor egyoldalú a történet: a plébános próbál mindent megtenni, de ha a gyermek nem találkozik ezzel a családban, akkor nagyon kevés fiatalt tudunk bevonzani.
Ennek ellenére Algyőn nagyon népszerű szokott lenni a hittantáborunk, minden évben közel hetven iskolás vesz részt rajtuk.
Ön két egyházközségben is ellátja plébánosi teendőit, ez mennyire kivitelezhető a hétköznapok során?
Összehangolás kérdése, a két egyházközség mellett hozzám tartozik a szegedi II. kórház, valamint az online egyházközség is, ahonnan szintén szép számmal jönnek megkeresések. Emellett ügyvédként az egyházmegyei bíróságon tevékenykedem, és a doktori dolgozatom írom. Ezeket olykor nehéz összehangolni, a hétköznapokban nincs gond, de az ünnepek alkalmával okoz némi fejtörést. Olyankor mindig szinkronban dolgozom, ugyanazt csinálom Algyőn és Szegeden is, nem várom el azt, hogy az algyőiek jöjjenek be Szegedre vagy fordítva.
Azért még nem maradt el mise, mert a plébános nem ért rá, ha valamiért azonban mégsem érek rá, a helyettesítésről mindig gondoskodunk, nincs elhanyagolva a közösség, minden nagy ünnepen és szentmisén a hívők rendelkezésére állok.
Az algyőiek legfeljebb abban érezhetnek hiányt, hogy nem a településen élő lelkipásztoruk van.
Milyen célkitűzései vannak az elkövetkezendő időszakra?
Egy-egy tizenöt millió forintos állami támogatás keretében Algyőn és Szegeden is korszerűsítjük a plébániát. Néhány dolgot ebből már megvalósítottunk, a munkálatok reményeink szerint nyárra fognak befejeződni. Egyéni célkitűzésem, hogy a doktori dolgozatom megírása mellett továbbra is hűséggel és szeretettel végezzem munkámat a közösségért és a Jóistenért.
Fotók: Gémes Sándor