quotescamera408D8217-1508-42F1-8C7C-9B81D4D48B57BF2C6754-57F9-416E-81DD-671EE8AD8D71DD13BF45-FD0E-4F5E-BCB8-EE0968EEB4D2DD13BF45-FD0E-4F5E-BCB8-EE0968EEB4D292333EC4-7DF2-4B9F-A7BF-114B75EE0347chevron_thin_rightchevron-downchevron-firstchevron-lastchevron-leftchevron-nextchevron-prevchevron-right582A3CB2-04DA-4E39-837D-58C0907011FD582A3CB2-04DA-4E39-837D-58C0907011FDchevron-upA659D4DE-32ED-45A3-A6C5-A48FFE2B488D75140C12-4E5F-4759-9FD3-4300BCD98B0CB69DB86E-0DDE-4383-BD92-653067C2563303A7445C-E555-4556-9278-5815BF71C9AF16DD793C-5D61-45BF-AFAF-6DE315DB19D01A6A983E-3DA3-4A07-ACA8-60B780BA8F5Bsearch-bigD9E58768-0281-47D1-8191-45C7CE673AF893DB4080-7C8D-467D-8E27-6ECB71C8D144C6DE3A5E-B153-4D9B-9D7B-F226C80BCB9A1D118CCB-65D4-4236-8317-A87D534DDCA8001646AA-7655-4585-ADCC-738ED6F09280
2022. 01. 26. szerda
  -  Paula, Vanda
Blog

Minden későbbi kor művészeit megihlette Nagy Sándor alakja

2022. január 09.

Kevés történelmi személyiség alakja ihlette meg annyiszor a művészeket az elmúlt évezredek során, mint Nagy Sándoré. Ábrázolták dicsőséges hősként, gőgös hadúrként és a művészetek pártfogójaként, előfordult, hogy szőke, göndör hajkoronával, vagy egyenesen nőies vonásokkal festették meg, egy 19. századi angol festményen pedig kutyaként jelent meg. Egy adott korszak Nagy Sándor-képét minden esetben a korszellem, valamint az uralkodói és művészi szándék, és nem az ókori hős személyiségének történelmileg hiteles rekonstrukciója iránti igény határozta meg.

Az igazi Alexandrosz

Bár Nagy Sándor udvarában kora legnagyobb művészei, a festő Apellész és a szobrász Lüszipposz alkottak, munkáik elvesztek az utókor számára. Fennmaradt viszont néhány, a makedón királyt ábrázoló, később keletkezett szobormásolat, amelyekhez valószínűleg Lüszipposz munkái szolgáltatták az alapot. Az uralkodó külsejével kapcsolatban támpontot jelenthetnek még a korabeli érmék királyábrázolásai, ezek azonban idealizált képet mutatnak a nagy hódítóról. Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy Sándor – a korszakban szokatlan módon – nem viselt szakállat.

A római történetírók gyakran emlékeztek meg az uralkodó külsejéről. Plutarkhosz így írt róla a Párhuzamos életrajzokban: „Alexandrosz külső megjelenését leginkább Lüszipposz szobrairól ismerjük; ő (…) fejezte ki legtalálóbban az utódaitól és barátaitól később annyit utánzott sajátosságait: nyakának tartását, ahogy kissé balra hajtotta, és szemének olvatag tekintetét. Apellész (…) nem találta el arcszínét, mert a valóságnál sötétebbre és barnábbra festette. Mint mondják, Alexandrosz bőre világos színű volt, s ez a világos szín a mellén és az arcán vörösesbe ment át.”

Flavius Arrianus Hadrianus uralkodása alatt írta Nagy Sándor hadjáratáról szóló munkáját. Bár elsősorban a katonai eseményekre koncentrált, a hódító megjelenésére is kitért: leírása szerint egyik szeme kék volt, a másik pedig barna.

A hadvezérről szóló egyik legnépszerűbb munka, a Kr. u. 3. század környékén keletkezett, csodálatos – és teljesen hiteltelen – történetekkel teletűzdelt életrajz, az ún. Nagy Sándor-regény. A széles körben elterjedt, számos változatban megjelent munkának köszönhetően Nagy Sándor alakja az egész világon, többek között a perzsa kultúrkörben (Iszkandar néven) is ismertté vált, és még a Koránban is feltűnik.

Az uralkodóról a középkorban kialakult kép alapjául Alexandre de Paris 12. század második felében írt regénye szolgált. A lovagi eszményt megtestesítő hadvezért a miniatúrákon gyakorta szőke hajkoronával ábrázolták.

A Nagy Sándor hadvezéri erényeit kiemelő – Dareiosz felett aratott – isszoszi győzelem témája nem csak a középkorban örvendett népszerűségnek. A csata legrégebbi fennmaradt ábrázolása a híres Kr. e. 1. században keletkezett pompeji Nagy Sándor-mozaik, amely valószínűleg egy korábbi görög festmény másolata.

Albrecht Altdorfer, a nyugati tájképfestészet egyik úttörője Nagy Sándor csatája című, 1529-es festményén Dareiosz az isszoszi vereség után a lemenő Hold alatt menekül a helyszínről, míg Nagy Sándor oldalán éppen felkel a Nap. Mivel Bécs védői a mű elkészítésének évében verték vissza az oszmánok ostromát, szakértők szerint Sándor serege ez esetben a keresztényeket, a perzsák pedig az oszmánokat jelenthették.

Rajongó uralkodók

A reneszánsz és a barokk időszakában Nagy Sándor népszerűsége töretlen maradt. Számos fejedelmi és hercegi udvarban jelentek meg az ókori hős cselekedeteit ábrázoló alkotások, és kultusza ápolásához még egyházi segítséget is kapott.

Rodrigo Borgia 1492-ben – pápától szokatlan módon – egy szóbeszéd szerint a pogány hős iránt érzett tiszteletből foglalta el VI. Sándor néven Szent Péter utódjának trónját.

A 17. század közepén uralkodó Krisztina svéd királynő tinédzserként kedvelte meg Nagy Sándort. Bár a tanítói aggódtak a kisasszony választása miatt, és kezébe adtak egy I. Erzsébetről szóló életrajzot, Krisztinának a makedón király maradt a kedvenc történelmi személyisége.

Még esszét is írt a hódítóról, és részben az iránta, részben VII. Sándor pápa iránt érzett tiszteletből felvette az Alexandra nevet. Krisztina udvari festői a királynő kegyében járva női vonásokkal ábrázolták az ókori hőst.

XIV. Lajos francia király saját történetét látta Nagy Sándoréban, és Charles le Brun a Napkirály rajongását kihasználva egy egész képsorozatot szentelt a makedón uralkodó életének.

A festő munkái annyira elnyerték tetszését, hogy nemesi címet adományozott neki, a képeiről pedig nyomatokat küldött az európai királyi udvarok számára. Le Brun az uralkodó kedvenc festője lett, és hatalmas fizetésért készítette el a Nagy Sándor életét bemutató festménysorozatát.

Nagy Katalin cárnő a hódítót tisztelte a makedónban, mivel maga is hasonló babérokra tört. Nem véletlen, hogy egyik unokája a Sándor (a későbbi I. Sándor cár) nevet kapta. Az utódok tanulhattak a nagy ókori előkép példájából, a cárnő udvara ugyanis tele volt a Nagy Sándor alakját megidéző alkotásokkal.

Nagylelkű művészetpártoló

A Raffaello által a 16. század elején készített Athéni iskola című freskón a bal szélen, a filozófusok között páncélban és sisakban álló alak egyesek szerint Nagy Sándort ábrázolja, ám a többség Alkibiadészt véli a harcosban felfedezni. Mindenesetre tény, hogy – bárki is legyen a képen – a korszakban Nagy Sándor hadvezéri képességeiről egyre inkább szellemi teljesítményére és emberi kapcsolataira került át a hangsúly, amelyet az életéről szóló színes anekdotákon keresztül próbáltak meg visszaadni a művészek.

Paolo Veronese Dareiosz családja Nagy Sándor előtt (1565-1570) című remekművével Nagy Sándor nagylelkűségét emelte ki. A történet szerint miután Nagy Sándor legyőzte Dareioszt az isszoszi csatában, a perzsa uralkodó el tudott menekülni, de a családja fogságba esett. Dareiosz anyja ezután összetévesztette Nagy Sándort legjobb barátjával, Héphaisztiónnal, de a hódító megbocsátott neki. Veronesét követően még számos festő – többek között a késő-barokk jeles képviselője, Gaspare Diziani – választotta ezt a jelenetet Nagy Sándorról szóló munkája témájául.

A makedón uralkodó életének egyik legtöbbször vászonra vitt jelenete udvari festőjéhez, Apellészhez kapcsolódik. Miközben a művész Sándor kedvenc szeretőjéről, Kampaszpéról készített festményt, beleszeretett a gyönyörű lányba. A király azonban nem gerjedt haragra, sőt, annyira tetszett neki a portré, hogy cserébe felajánlotta a szépséget Apellésznek. Nem véletlen, hogy a művészet felsőbbrendűségét és a király kultúrát támogató oldalát kiemelő anekdota népszerű volt a festők körében, akik valahogy így képzelték el az uralkodók és a művészek közötti ideális viszonyt. A jelenet megjelent többek között Willem van Haecht flamand festő barokk, valamint Sebastiano Ricci és Francesco Trevisani késő-barokk stílusban festett képein is.

Giambattista Tiepolo, a 18. század egyik legkiválóbb festőjének a témában készített képén a gondolataiba merült, jóképű és magabiztos Nagy Sándort láthatjuk. A francia forradalom festője, Jacques-Louis David alkotásán a hadvezért világos hajjal, és szeretőjéhez hasonlóan szinte teljesen meztelenül ábrázolta.

A gordiuszi csomó átvágását ábrázoló képekkel Nagy Sándor leleményességét emelték ki. A legenda szerint csak az lehetett Ázsia ura, aki megoldja a csomót. A makedón király ahelyett, hogy kibogozásával bajlódott volna, egyszerűen elvágta a kötelet. A jelenet legfigyelemreméltóbb ábrázolása Giovanni Paolo Panini 1718–19 körül, barokk stílusban festett remekműve, de említést érdemel Jean-Simon Berthélemy a 18. század végén készített képe is, amelyen egyedül Nagy Sándor alakja van megvilágítva, egyértelműen utalva ezzel zsenialitására. A hadvezér intelligenciáját emelték ki a lova, Bukephalosz megszelídítését ábrázoló festmények – többek között Degas fiatalon készített munkája – is.

A pitbull és Andy Warhol

Diogenész és Nagy Sándor találkozásának – sokféleképpen értelmezhető – története is közkedvelt témát jelentett a festők számára. Az anekdota plutarkhoszi változata szerint Szinópéi Diogenész volt az egyetlen a neves filozófusok és államférfiak közül, aki nem kívánt szerencsét Nagy Sándor perzsák elleni hadjáratához.

Ezért az uralkodó maga kereste fel Diogenészt, akinek felajánlotta, teljesíti egy kívánságát. A sziesztájában megzavart filozófus csak annyit kért, álljon el az útból, mert eltakarja a Napot. A történet már a középkori gondolkodók körében is nagy népszerűségnek örvendett, akik azt a tanulságot szűrték le belőle, hogy egyedül Isten adhatja meg azt, ami igazán fontos az életben.

Hendrik Heerschop holland festő 1661-es képén csípőre tett kézzel ábrázolta a Diogenész előtt álló Nagy Sándort. Az egyik legnagyobb francia szobrász, Pierre Paul Puget 1680 környékén készített domborművén a makedón király és katonái gőgösen tekintenek le a nyomorult öregemberként ábrázolt Diogenészre, így a mű – Le Brun sorozatának ellentéteként – akár XIV. Lajos, vagy a korabeli udvari társadalom kritikájaként is értelmezhető.

A legszokatlanabb ábrázolás kétségtelenül Edwin Landseer angol festőé, aki 1848-as munkájában kutyákkal helyettesítette be a szereplőket: Nagy Sándor arrogáns bulldogként áll a keverék-Diogenész előtt. Érdekesség, hogy a festmény ihlette az 1955-ös Disney-rajzfilm, a Susi és Tekergő két emberi tulajdonságokkal rendelkező kutya főszereplőjének alakját.

Mint láthatjuk, Nagy Sándor alakja még a 19-20. század művészetére is hatással volt, ám alakját egyre kevesebben tartották figyelemre méltónak. A kivételek közé tartozik Gustave Moreau, a szimbolizmus egyik legjelentősebb alkotója, akinek festménye a hüdaszpészi győzelem utáni jelenetet vitte vászonra.

Az álomszerű képet sokan a szürrealista ábrázolásmód egyik előfutárának tekintik. A 19. század végén az impresszionizmust és az expresszionizmust elegyítő Lovis Corinth karolta fel Diogenész és (a sisakban ábrázolt) Nagy Sándor találkozásának témáját, a 20. században pedig még a pop-art királya, Andy Warhol is elkészítette a maga Nagy Sándor-sorozatát.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu

Címkék: