Hatalmas tűz van Vásárhely határában – VIDEÓVAL!

Aranyágban ég egy istálló - a vásárhelyieken kívül öt város tűzoltói indultak a helyszínre.
FRISS!
Portálunknak Molnár Krisztina elmondta:
8 város mintegy 50 tűzoltója kezdte meg az oltást vagy vett részt a mentésben. A telephelyen istállóiban mintegy 270 sertést tartottak, közül csak 30 maradt életben. A tűzoltók több mint 30 szarvasmarhát is kimenekítettek a lángokból, és megakadályozták hogy a tűz további épületekre is átterjedjen. Az anyagi kár ennek ellenére óriási, a mentési munkálatok 20 óra előtt még zajlottak.
Korábban írtuk:
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy körülbelül száz méter hosszú istálló Hódmezővásárhelyen, az Aranyág kertben. Az esethez a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik öt vízsugárral oltják a lángokat. A helyszínre orosházi, szentesi, makói, csongrádi és szegedi hivatásos egységeket is riasztottak. Időközben mezőkovácsházi és békéscsabai hivatásos egységek is a helyszínre tartanak.
Úgy tudjuk, az épület ég, abban állatok a lángok kitörésekor nem voltak.
Ám ez úgy tűnik sajnos még sincs így:
Kigyulladt két épület egy hódmezővásárhelyi állattartó telepen csütörtök délután – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Molnár Krisztina elmondta, teljes terjedelmében ég egy mintegy száz méter hosszú istálló Hódmezővásárhelyen, az Aranyág kertben, a lángok átterjedtek egy másik épületre is. Az épületben kétszáz sertést neveltek, mintegy negyvenet sikerült kihajtani a szabadba.
Olvasónk, Lhotsky Máté videót is küldött, köszönjük szépen!
Kaptunk egy másik videót is, Évától:
Attila fotókat küldött:



Judit fotói:


