Így telt a hagyományőrző fesztivál, melyet vásárhelyi szervezett

Vágtató amazonok, marcona harcosok, és fütyülő nyílvesszők zúgása vették birtokba a Kassai-völgyet. A győztes pozsonyi csatára emlékeztek augusztus első szombatján, a Lovasíjászat Világnapján. A rendezvény főszervezője a Kassai Lovasíjász Iskola hódmezővásárhelyi törzsének vezetője, Faragó Csaba volt.
A Lovasíjász Világszövetség kezdeményezésére ezentúl augusztus első szombatja a Lovasíjászat Világnapja. A jeles esemény első megünneplése alkalmából a 907-es, győztes pozsonyi csata elevenedett meg a Kaposmérő határában meghúzódó idilli környezetben.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese is részt vett a megemlékezésen. A politikus szerint fontos a korszakkal kapcsolatos tudásunk elmélyítése, az, hogy minden magyar megismerkedjen a lovasíjászattal. Mint mondta, a pozsonyi csata és annak időszaka az alapja mai létünknek itt, a Kárpát-medencében.

-Van valami, ami mindnyájunk génjébe bele van írva, ami mindnyájunk ereiben ott csörgedez, amelyre kíváncsiak vagyunk, szeretnénk megismerni. És vannak olyan kiváló emberek, mint Kassai Lajos, aki ezt be is tudja mutatni. Ez nemcsak egy fizikumot építő, hanem egy jellemet nevelő lehetőség is, hiszen itt önfegyelem, célratörés, céltudatosság van, amit az iskola jó, ha meg tud tanítani a gyerekeknek. Márpedig ezt a lovasíjászaton keresztül meg tudja tenni. Az a feladatunk, hogy minél több ember számára elérhetővé tegyük, hogy aki szeretné, ezt gyakorolni tudja ezt a sportot – fogalmazott Rétvári Bence.
A bemutatón a 10. századi harcosok elsőként – a lovas amazonok rohama után – íjjal és nyíllal vették fel a versenyt az ellenféllel, majd közelharcban mutatták meg tudásukat. A hagyományőrzők segítségével a legenda újraéledt: ismét győzelmet arattak a magyar seregek. A szervezők azt tervezik, ez minden évben így lesz.

– Az a cél, hogy mindenki átélje ezt az eseményt. Az együttlét, a dobok hangja, a zászlók suhogása mindenkire hatással van – tájékoztatott Faragó Csaba főszervező, a Kassai Lovasíjász Iskola hódmezővásárhelyi törzsének vezetője.
– Jövőre egy még jobb, még gördülékenyebb rendezvényt fogunk csinálni! Nagyon jó volt az, hogy az emberek, akik nézőként jöttek ide, egy kicsit kiléptek a hétköznapokból, visszarepültek az időben, ők is ott voltak a csatában, üvöltöttek, és szurkoltak a harcosoknak – fejtette ki véleményét Kassai Lajos házigazda, akivel a látogatók egy másfélórás, jó hangulatú beszélgetés során eszmét cserélhettek.

A programon Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szintén tiszteletét tette. Rámutatott, reneszánszát éli a lovasíjászat és ebben a Kassai-völgy misztikuma döntő szerepet játszik.
A szervezők célja a dicsőséges múlt megelevenítése és a közösség horderejének bemutatása volt. Ezt az összefogást méltatta Dr. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka:
– Azokat a harceljárásokat, amelyet a magyarok bármikor a hadtörténelem során sikerre vittek, nem felejthetjük el. Az alapgondolat, a viselkedés, a mentalitás, az együttérzés, a bajtársiasság valahol itt kezdődött el, amit Kassai Lajosék felélesztenek.