Motoros terroristák gyilkoltak meg félszáznál is több embert

Abdourahmane Zakaria az állami televízióban azt nyilatkozta, hogy háromnapos gyászt rendeltek el az áldozatok emlékére.
Az emberek éppen a mali határon található Banibangou településen rendezett állatvásárról tértek vissza hétfőn Chinagoder és Darey Dey településekre, amikor járműveiket megállították a támadók, akik legyilkolták az utasokat. A feltételezett szélsőségesek értékes élelmiszerkészleteket rejtő magtárakat is megsemmisítettek Darey Dey településen.
Egyelőre egy terrorista csoport sem jelentkezett elkövetőként, ugyanakkor köztudomású, hogy
az Iszlám Állam dzsihadista szervezet helyi ága tevékeny a régióban.
Januárban mintegy százan vesztették életüket két falu elleni támadásban szintén a Tillabéri régióban. Az elkövetők kilétét továbbra is homály fedi.
Tillabéri Mali, Burkina Faso és Niger hármas határának térségében található, ahol szélsőségesek vetették meg a lábukat, és rendszeresen indítanak portyákat a polgári lakosság ellen. Egyes frakciók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, mások az Iszlám Államhoz tartoznak.
Az ENSZ adatai szerint a dzsihadisták támadásaiban Maliban, Burkina Fasóban és Nigerben tavaly négyezren haltak meg.
mti