Sipos József: a termőtalaj a legszentebb dolog a világon
Az egész Vásárhelyen és környékén gazdálkodó gazdatársadalom büszke lehet Sipos Józsefre, aki nemrégiben megnyerte Az Év Agrárembere közönségszavazását, illetve növényvédelmi kategóriában is az első lett. A növényorvost ezek az elismerések még inkább megerősítik a küldetésében, azaz abban, hogy a gyerekektől a felnőttekig mindenkinek átadja a termőföld, a mezőgazdaság, a méhek és a természet szeretetét, illetve a környezettudatosságot.
– Az Év Agrárembere szavazáson a harminc döntős közül kapta a legtöbb szavazatot a közönségtől. Mit jelent ez az Ön számára?
– Nem tudom szavakkal kifejezni a boldogságomat. Köszönetet és hálát szeretnék mondani mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ezen a nagyon komoly országos szakmai versenyen sikerült az első helyezést elérnem. Azonban ez a díj nem csak rólam szól, hanem azokról a családi, baráti és szakmai közösségekről is, akik mellettem álltak, állnak a munkásságom során.
– Mennyi szavazatot gyűjtött?
– 1430-at, ami fantasztikusan komoly szám, és még inkább megerősít abban a küldetésemben, amit növényorvosként és Sipos Gazdaként elindítottam. Még hitelesebben, még jobban szeretném átadni a gyermekektől a felnőttekig mindenkinek a környezettudatosságot, az egészséges életmódot, illetve a természet, méhek, méhészet és a mezőgazdaság szeretetét.
– Mivel foglalkozik a mindennapok során egy növényorvos?
– A termőföld és a gazdálkodás iránti szeretetem családi indíttatásból indult. Gyermekként szülőfalumban Földeákon, a családom által ismertem meg, mit jelent a termőföld iránti szeretet. Mai napig gazdálkodunk a nagyszülői tanya körüli területeken is. Szeretett nagyszüleim és szüleim olyan emberi és szakmai példát mutattak és adtak át, ami meghatározó számomra az életem során. Szakmai mottóként e gondolatokkal indítottak útnak: „Szeresd az embert, légy alázatos a termőföld iránt, élj a hivatásod talentumaival a jó cél és a fejlődés érdekében.”
A növényorvoslás egy nagyon szép, de felelősséggel teljes hivatás. Ugyanis egy működő ökoszisztémába, érzékeny környezeti folyamatokba történik a beavatkozás. Mindennek az alapja a jó termőtalaj, annak egészségi állapota, biológia élete, erre épül a többi szakmai elem.
A kor szakmai kihívásai egyre fontosabbá teszik a még jobban felkészült növényorvos jelenlétét a termelés során. Fontosnak tartom, hogy a növényorvos a területen, a szántóföldeken is segítse a gazdatársaimat. A területeket járva így időben fel tudják ismerni a kezdődő gondokat, változásokat. A megelőzés kulcsfontosságú elem a munkánk során.
A klímaváltozás újabbnál újabb károsítókat segít abban, hogy hazánk területén is megtelepedjenek, szaporodjanak, gazdasági károkat okozzanak. A növényorvoslás nem csak a kémia növényvédelmet jelenti. Komplex védekezési eljárások együttes alkalmazása, mely az integrált növényvédelem teljességére épül. Ebből számomra a legfontosabb szakmai elem, szívügyem, az előrejelzés alkalmazása.
Hosszú távon unokáinknak tervezzük átadni a természet szépségét, működő világát. Törekedünk arra, hogy minél kevesebb kémiai anyaggal szennyezzük a környezetünket.
– A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán is tanít. A fiatalok mennyire fogékonyak az ágazat iránt?
– Kitűzött célom a fiatalság megszólítása, nagyon szeretem őket. Hiszem, hogy nagyon fogékonyak, érdeklődők. Ez nemcsak az egyetemistákra vonatkozik, hanem óvodásoknak és általános iskolásoknak is tartok órákat, előadásokat. A kisebbek rajonganak ezekért az alkalmakért, kérdeznek, mesélnek nekem. A felsőfokú oktatásban már vegyesebb képet látok, de aki jelentkezik a növényvédelmi szakmérnöki képzésre, törekszenek elvégezni. Rovartant és biológia növényvédelmet tanítok a hallgatóknak. Sokukban azért megvan a tűz, amit próbálok még inkább erősíteni a személyes szakmai példáimmal, életpályámmal.
– Mit lát, mik korunk legnagyobb kihívásai a mezőgazdaságban?
– A sok szépség és öröm mellett, bizony vannak felkészülést igénylő tényezők a szakmánk világában. Szeretném megemlíteni a generációváltás, a környezetvédelem, a klímaváltozás, a vízkészletek fennmaradása, öntözések kialakításának, illetve a kézi munkaerő hiányának kérdését.
Az egyik legfőbb probléma, hogy Magyarországon a kontinentális éghajlatot lassan felváltja a mediterrán éghajlat, aminek következtében új károsítók jelennek meg, elég csak a vándorpoloskára gondolni. Ezen felül az Európai Unió sajnos nagy számban az elkövetkezendő időben, hatékony növényvédő szer hatóanyagokat von ki a forgalomból, sokszor úgy érzem, nem szakmai szempontok alapján. A szélsőséges időjárás miatt egyre gyakoribbak a heves viharok, jégesők, melyek tönkre tehetik az egész éves munkánkat is.
– Milyen kérdésekben kérhetnek segítséget Sipos Gazdától?
– Minden olyan kérdésben, ami növényvédelemmel, kerti tanácsokkal, egészséges vegyszermaradék-mentes alapanyagokkal, méhekkel, méhészettel, kertészeti és szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos.
Sokan megtisztelnek és keresnek dísznövények, tuják, egynyári növények, illetve kiskertek és gyümölcsösök miatt is, emellett természetesen komoly emberi és szakmai kapcsolatban állok a szántóföldön gazdálkodó gazdatársaimmal is. Nagyon tisztelem és nagyra becsülöm dolgos elkötelezett munkájukat. Akár személyesen, akár telefonon, e-mailben (www.siposgazda.hu) is mindenkinek a rendelkezésére állok.