A PIC-i Hősökért tekernek szombaton a vásárhelyiek
Szombaton, azaz december 21-én 14:00 és 20:00 óra között a PIC-i Hősökért folyik a Spinningezés Hódmezővásárhelyen.
Az esemény megálmodója, Bese Kata a Korábban Érkeztem Alapítványt kívánja támogatni az eseményre való belépő árával.
A színes családi program, ahol a sport és a gyerekek fejlesztése áll a központban egy öt órás Spinning maraton keretében valósul meg, ahol öt instruktor, öt egyéniség és egy öt órányi kihívás kap főszerepet!
Mint az a közösségi felületen létrehozott eseményből kiderült, a tekerésre előre kell regisztrálni. Az érdeklődők mindezt IDE kattintva tehetik meg.
Részvételi díj: 1500.-/ óra/ fő
A Program menete:
14:00 órától: becsekkolás, bringa foglalás, öltözés
14:30 – Megnyitó beszédet mond Dr. Rádi Katalin – Korábban Érkeztem Koraszülött Intenzív Osztály Alapítvány alapítója
15:00 – Elstartol az első óra, Zsengellér Zsófival
16:00 – Ezt követi Kor Rita órája
17:00 – Majd Bálint Gabival tekerhetnek tovább
18:00 – Ezután Molnár Renivel folytathatják az érdeklődők
19:00 – Végül pedig Bese Katával zárhatják a napot a résztvevők
20:00 – Rendezvény vége
A jótékonysági eseménynek a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ ad otthont, ahová mindenki, aki tekerni kíván feltétlenül vigyen magával: kényelmes sportruházatot, tiszta sportcipőt vagy spd bringás cipőt, egy kulacs folyadékot, ami vizet vagy izotóniás italt tartalmaz, fehérjeszeletet, magvakat, vagy esetleg gyümölcsöt.
Az esemény részleteiről itt olvashatnak bővebben.