Angol szövegértési verseny a Varga Tamásban
A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában szerdán városi angol szövegértési versenyt szerveztek.
Ebben a tanévben 12. alkalommal került megrendezésre az iskolában a „Do you understand?” elnevezésű városi angol nyelvi szövegértési verseny a 6-8. osztályos gyerekek számára, amelyen 65 diák vett részt.
Az előző évekhez képest a verseny feladatait egy kicsit átalakították. A hallott szövegértés egy audiovizuális bejátszáshoz (filmrészlethez) kapcsolódott, az olvasási készséget mérő szövegeket gyerekeknek íródott könyvekből választottak. Újdonság volt még, hogy egy külön kategóriát szerveztek a nyelvterületről hazatérőknek, illetve a nyelvi előkészítőt végzetteknek. Olyan feladatokat igyekeztek összeállítani, amelyekkel a diákok a mindennapi életben előforduló nyelvhasználatot gyakorolhatják, hogy ösztönözzék őket arra, érdemes érdeklődési körüknek megfelelő idegen nyelvi anyagokat eredeti nyelven hallgatniuk, olvasniuk.
Az idén Amerika évet tartanak, és részt vesznek egy, az Amerikai Nagykövetség által meghirdetett pályázat megvalósításában is, ezért idegen nyelvi rendezvényeiken az Amerikai Egyesült Államok kultúrájával ismerkednek.
A verseny eredményhirdetésére várhatóan december 17-én kerül sor, a Platán hét keretében, amelyre tiszteletbeli díjátadónak meghívták a szegedi American Corner vezetőjét, valamint aznapra amerikai süti versenyt is szerveznek.