Erdélybe látogattak a Varga Tamás diákjai

Június 3-tól 7-ig a Határtalanul program keretében Erdélybe látogattak a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola diákjai.
Az utazás helyszíneinek kiválasztása során fontos szempont volt, hogy kapcsolódjanak a hatodik és hetedik évfolyamon tanultakhoz, megismerhessék Erdély azon részeit, melyekhez irodalmi, történelmi, földrajzi és kémiai ismereteiket tudják társítani. Így jutottak el Nagyenyedre, Dévára, majd a Tordai sóbányához is, majd Aradon és a Házsongárdi temetőben helyezték el az emlékezés koszorúját az iskola nevében.
Fontos célként fogalmazódott meg, hogy olyan tapasztalatokkal is gazdagodjanak a diákok, melyek a nemzeti összetartozás érzésének kialakulását, elmélyítését segíthetik életükben. Ezért június 4-én, a Nemzeti összetartozás napján a szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthonba látogattak el a gyerekek, ahol egy közös uzsonna, játék során megismerkedhettek határainkon túl élő magyarokkal is.
A kirándulás megvalósulásáról a diákok kiselőadással készülnek, ahol összegzik tapasztalataikat. Erre az alkalomra várják a hatodik évfolyam tanulóit is, hiszen minden remény szerint jövőre ők is megcsodálhatják a történelmi Magyarország nevezetességeit.