Irány Dublin!
Október 21-22-én Írországban, Dublinban rendezik meg a XV. Fit-Kid Európa Kupát, amelyre Hódmezővásárhelyről is indul csapat. „Jövőhét csütörtökön nagy útra kelünk 15 versenyzővel és közel ugyanennyi szülővel, valamint az edzői stábbal.” – mondta el Rácz Ildikó a Hód-Fitness SE vezető edzője.
Mint megtudtuk, csapatban hat egység indul, egyéniben pedig 8 lány kvalifikálta magát, de heten vesznek majd részt a versenyen. Ez változó korosztályt jelent: harmadik osztálytól egészen az egyetemista korig lesznek. Rácz Ildikó növendékei nem először vesznek részt a versenyen: tavaly éppen Hódmezővásárhelyen rendezték meg a bajnokságot, jövőre pedig Olaszországban lesz a megmérettetés.
Meglehetősen korán, hajnali egykor fog indulni a csapat és közel egy hetet lesznek Írországban. Csütörtökön regeneráló edzés várja majd a lányokat, pénteken edzés, szombaton és vasárnap verseny. Hétfőn lesz egy szabadnap és kedden már jönnek is haza.
Szombaton az egyéni versenyzőké lesz a terep: minden országból három jutott be, változó, hogy melyik korcsoportban hány nemzet van. Szombaton csak egy ember juthat be az Európa Kupa döntőjébe. Vasárnap délután a csapatversenyek lesznek megtartva, ahol már nincs kvalifikáció. Itt vannak olyan kategóriák, ahol 33 csapat van, így nagyon nehéz dolguk lesz a lányoknak.
A 17 éves Törökgyörgy Adrienn, aki 12 éve űzi ezt a sportot, egyéniben címvédésre készül, emellett pedig csapatban is szerepelni fog. Elárulta, egyéni gyakorlatába több új elem is bekerült, ezért nagyon sok időt tölt edzéssel.
Szkalonai Fanni, aki 13 éves, már négy éves kora óta foglalkozik ezzel a sporttal, többszörös bajnok: 2014-ben Izlandon, majd tavaly Vásárhelyen nyert bajnokságot. Egyéni gyakorlat mellett, három csapatgyakorlatban is részt fog venni.