Egy vásárhelyi dalszerzés margójára

Promenad.hu: Hogy indult nálad a zenélés, milyen indíttatásra kezdtél el a dallamokkal foglalkozni?
Vörös István: Egyik dalomban éneklem azt a sort, hogy „Az életben a legfőbb, hogy érezd, mit akarsz, mert akkor, mint a mágnes odatapadsz”. Szerencsém volt, mert rögtön a legelején éreztem, hogy színpadra vágyom, és ott a dalaimat kell énekelni és az érzéseimet, az önkifejezésemet a világba kürtölni. Megvettem az első akkord füzeteket, és elkezdtem gitáron gyakorolni. Később elmentem tanárhoz, és végig jártam sok sok iskolát. Később énektanárhoz is jártam, hangképzésre, majd jöttek az első zenekarok.
Promenad.hu: Mi volt az első nagy áttörés a zenei pályádon?
Vörös István: 1975-ben a legendás Radics Béla helyére kerültem a Nevada zenekarban. Bélát az idősebbeknek nem kell bemutatni, egy legenda volt, a hazai rock gitározás atyja. Én, mint fiatal tinédzser gyerek odakerültem a helyére, és nyomtam, ahogy bírtam a gitáron. El is fogadott a közönség, de ekkor elvittek katonának.
Promenad.hu: Hol voltál katona? Szívesen húztál egyenruhát gitár helyett?
Vörös István: Persze akkor is volt, hogy „húúúh, valahogy meg kéne úszni a katonaságot, és mit is kéne tenni?”. Én is intézkedtem, próbáltam valahogy megúszni, hogy zenélhessek tovább. A zenészeknél mindig is nagy probléma volt, hogy félbe szakad a leendő karrier. Nálam is ez volt, de nem jött össze. Legnagyobb meglepetésemre azt mondták, hogy „Vörös István! Irány Hódmezővásárhely!”. 3-4 hónapot töltöttem el itt, utána vittek Bajára.
Promenad.hu: Milyen volt Vásárhelyen katonának lenni?
Vörös István: Sok nyomasztó emlék köt ide, de ezek így utólag már inkább vicces, jó sztorik. Egyszer például nyugodtan aludtunk, majd hajnali 3 körül üvöltöztek, hogy „ébresztő, riadó, stb.”. Kiderült, hogy a vasútállomásra kellett menni szenet kirakni a vagonokból. Sötét volt, hideg, és ahogy jövök-megyek, megláttam oldalra eldugva egy nagyobb üveg barackpálinkát, aminek a háromnegyed része még megvolt. Gondoltam, nekem itt már semmi veszteni valóm nincs, odamentem, meghúztam úgy, hogy utána azt sem tudom, hogy hogy keveredtem vissza a laktanyába.
Hallgassa meg a zenész másik vicces vásárhelyi történetét:
##audio:3945##
Promenad.hu: Van-e olyan dalod, ami Hódmezővásárhelyen született?
Vörös István: Miközben a laktanyában tisztogattam (teljes történet a hanganyagban), írogattam a dalokat, és például a már említett „Hajsza közben” itt íródott.
A Vásárhelyen íródott dal: Prognózis – Hajsza közben
Promenad.hu: Mi következett Vásárhely után?
Vörös István: Ahogy már említettem, 3 hónap szolgálat után egy nyitott platójú teherautón kimenő ruhában, december elején kivittek minket Bajára. Ott alakult meg a Hadirock nevű zenekar. Ez volt a közvetlen elődje a Prognózisnak.
Promenad.hu: A Prognózis zenekar Magyarország egyik legmeghatározóbb rock bandája lett. Honnan indultatok, milyen út vezetett a sikerhez?
Vörös István: Baján alakultunk ugye. Kijött az első kislemez, „Hajsza közben / Nyári éjszakák” címmel. Ez a zenekar 1988-ig koncertezett mindenfelé az országban, nagy sikerrel. 3 lemezünk jelent meg, és olyan slágereket írtunk, mint például a „Tele van a város szerelemmel”.
Promenad.hu: Melyik időszak volt a legsikeresebb a zenekar életében?
Vörös István: 1983-84-et mondanám. Akkor a Budai Ifjúsági Parkban 3000 ember mindig ott volt a koncertjeinken.
Vörös István
Promenad.hu: Külföldön zenéltetek-e?
Vörös István: Külföldre nagyon nem jutottunk. A 80-as években nem volt olyan egyszerű külföldre menni. De játszottunk például Tina Turner előtt, amikor a Budapest Sportcsarnokban lépett fel, majd később a Manfred Mann zenekarral is zenéltünk.
Promenad.hu: 1991-ben szóló karrierbe kezdtél. Erről mit lehet tudni?
Vörös István: Azt a nevet adtam a formációnak, hogy „Vörös István és a Prognózis”. Azért választottam ezt a nevet, mert én voltam a szerző, az énekes, az előadó, sőt, a Prognózisban még a szerevezői feladatokat is én láttam el, mert egyedül nekem volt vonalas telefonom.
Promenad.hu: A Prognózissal ugyan nem, de szóló karriered során léptél-e fel Magyarországon kívül?
Vörös István: A 2000-es években jártam Mexikóban, kétszer. Először szólóban, akusztikusan léptem fel. A versszakokat magyarul, a refréneket spanyolul énekeltem, holott nem beszélek spanyolul. De vagy megtanultam a dumákat, vagy a gitár hátoldalán ott volt a szöveg, amit „kajáltak” a mexikóiak.
Íme egy mexikói sztori, Vörös István szájából:
##audio:3946##
Ezen kívül voltam még Dél-Koreában, Brüsszelben, Párizsban, Torontóban, Göteborgban, stb. stb.
Promenad.hu: Mik a terveid a közel jövőre?
Vörös István: Mindig elégedetlen voltam a dalaim illetve a lemezeim hangzásával. A dalokat szeretem, a közönség is szereti, de a hangzásukkal mindig problémám volt. A stúdióban sose volt idő, kapkodni kellett. Mostanra adatott meg, hogy van egy stúdióm, ahol a régi dolgaimat rendbe szedem. Azokat a dalokat, amik elfogadhatóak, például, mint a „Tele van a város szerelemmel”, újra rögzítettem. 2012-ben jelentek meg a „Hallgass, ha jót akarsz!” lemezek. Most épp az 5. ilyen lemezemen dolgozok, ezen lesz rajta például a „Kőhegyek”, az „Ajtók előtt” vagy a „Kié ez az ország”. Ezek ugye relatíve új lemezek, hiszen az ország nagy részének ezek új dalok, hiszen annak idején nehéz volt ezeket eljuttatni a közönséghez.
Prognózis – Tele van a város szerelemmel
Promenad.hu: Ténylegesen új lemezen, új dalok vannak-e tervben?
Vörös István: Úgy veszem észre, hogy új zenéket írni érdemes, de új lemezeket kiadni felesleges, mert olyan időket élünk, amikor a közönség a régiekre kíváncsi. Nem az van már, mint régen volt, hogy „úúú, mikor jelenik már meg az új lemez?!”. Mostanában mindig olyan kérdéseket kapok koncerteken is, hogy „lesz a Tele van a város?”. Valahol megpróbálok a két dolog között egyensúlyozni. A régi dolgaimat rendbe rakom, de közbe születnek új dalok is, amiket koncerteken eljátszunk.
Promenad.hu: A nagyközönség hol tud téged követni? Hol értesülhetnek a rólad szóló hírekről, koncertekről?
Vörös István: Interneten a www.vorosistvan.hu-n, valamint Facebookon megtalálhatnak az emberek. Ezeken a fórumokon fent vannak a koncert dátumok, információk. Remélem, hogy rövidesen találkozunk egy koncert alkalmával, itt Hódmezővásárhelyen is, hiszen ez jó ideje esedékes volna.
Sz.Viktor