Az időjárás sokszor megtréfálja a korcsolyázókat
Már ebben a szezonban is többször előfordult, hogy reggel kinyitott a jégpálya, majd a nap folyamán be kellett zárni, tájékoztatta portálunkat a vezető. A nyitva tartás csak az időjáráson múlik, sokszor az azonban szeszélyes és kiszámíthatatlan. Emellett ez a pálya nem fedett, valamint a pálya nem fix, így a berendezések nem tudnak olyan hatékonyan működni, mint egy fedett pálya esetében. Magyar József elmondta, hogy a berendezés megóvása érdekében zárják be ilyenkor a pályát, mivel a puha jég miatt a műanyagcsövek károsodhatnak.
A jégpálya amikor megfelelőek a körülmények reggel 9 órától este 8 óráig van nyitva. Idén azonban az iskolások számára biztosított órák miatt sokszor délután háromig csak ők használhatják a pályát. Ekkor oktatás is folyik.