Új vírus: az ÁNTSZ nem talált szakmai hibát a nagykanizsai kórházban
Bátorfi József az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézetétől január 12-én maga kért szakmai vizsgálatot, miután néhány hét alatt négy beteg hunyt el az intézményben influenzafertőzéssel összefüggésben. A vizsgálati eredmény kimondja: “szakmai hiba az influenzás betegek ellátásában a nagykanizsai kórházban nem állapítható meg”.
Az elmúlt két hónapban a Kanizsai Dorottya Kórház ellátási területéről kilencen kerültek az intézménybe H1N1 vírusfertőzés, illetve annak gyanúja miatt. Közülük négy ember meghalt, négyen gyógyultan távozhattak, egy beteg ellátása pedig már nyolc hete folyik az intézmény intenzív osztályán.
Az ÁNTSZ vizsgálta Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester halála kapcsán is a kórház szakmai munkáját. A sportoló december 15-én került először a sürgősségi osztályra, a szakvélemény szerint itt az ellátás “a szakmai szabályoknak megfelelt”, megfelelő kivizsgálás után kezelési javaslattal bocsátották otthonába a beteget.
Másnap ismét a sürgősségi osztályra került, ahol az ügyeletes szakorvos a “beteget megvizsgálta és megfelelő lázcsillapításban részesítette”. A dokumentáció szerint tüdőgyulladás nem volt megállapítható, így az orvos a beteget terápiás javaslattal, további háziorvosi ellátásra hazaküldte.
Az ÁNTSZ szakfőorvosa a jelentésben úgy fogalmazott, az a tény, hogy a sürgősségi osztályról nem került egyből kórházba a beteg, még “nem befolyásolta érdemben a kórlefolyást”. A sakkozó ugyanis két nap múlva került kisebb kiterjedésű tüdőgyulladás miatt a belgyógyászatra, ahol az otthoni terápiát folytatták. Később az intenzív osztályra történő áthelyezés a légzési elégtelenség fokozódása miatt történt, de sajnos más vérzéses tüdőgyulladásos esetekhez hasonlóan már itt sem tudott segíteni a korrekt intenzív terápiás kezelés.
Forrás: MTI