A Wi-Fi miatt perelte be a szomszédját
Történt ugyanis, hogy Santa Fe-ben egy bizonyos Arthur Firstenberg új szomszédot kapott, amivel önmagában véve nem is lett volna semmi probléma, azonban az új lakó Wi-Fi-t is hozott magával. Firstenberg pedig történetesen EMS-ben, vagyis elektromágneses túlérzékenységben szenved, és elmondása szerint a szomszéd Wi-Fi-je néhány nap alatt beteggé tetté.
A dolgok odáig fajultak, hogy a sértett fél a bíróságon beperelte szomszédját annak Wi-Fi routere miatt, illetve azért, mert kérése ellenére szomszédja még éjszaka sem volt hajlandó kikapcsolni a folyamatosan sugárzó mobiltelefonját.
A felperes elmondta, hogy szállodába még ideiglenesen sem tud költözni, mert a hotelekben mostanság már szinte mindenhol van vezeték nélküli internet, így most arra kényszerül, hogy az utcán, a kocsijában aludjon. Az 59 esztendős Firstenberg egyébként helyi szinten már jó ideje az új mobil adótornyok építésének és a Wi-Fi térnyerésének egyik legfőbb ellenzője.
Forrás: ICTPress.hu