Jogerős ítélet a hulladéklerakó ügyében
A Legfelsőbb Bíróság a Remondis Kft.-vel 2005-ben megkötött, tíz évre szóló üzemeltetési szerződést érvénytelennek nyilvánította. A további üzemeltetésről a tulajdonos önkormányzatok hamarosan döntenek.
Mint ismeretes, a gyomaendrődi hulladéklerakó kilenc önkormányzat — Csabacsűd, Csárdaszállás, Gyomaendrőd, Hunya, Kardos, Kétsoprony, Kondoros, Örménykút és Szarvas — tulajdonában áll. Az önkormányzati társulás 2005-ben a budapesti székhelyű Remondis Kft.-vel kötött üzemeltetési szerződést. A vesztes pályázó, az ASA Kft. azonban később megtámadta ezt a szerződést.
A Békés Megyei Bíróság 2008. december 3-án hozott elsőfokú ítéletében a szerződést érvénytelennek nyilvánította, s kimondta, hogy az hat hónap múlva automatikusan megszűnik. A Szegedi Ítélőtábla tavaly márciusi döntése azonban érvényesnek mondta ki a szerződést. Ezután az önkormányzat (és az ASA Kft. is) felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. A legfelsőbb grémium megerősítette a megyei bíróság ítéletét, azaz a Remondis Kft.-vel kötött szerződés hat hónap múlva megszűnik.Várfi András, a gesztor önkormányzat polgármestere megkeresésünkre elmondta: arról, hogy miként üzemeltetik a jövőben a regionális hulladéklerakót, még nem döntött a kilenc település által létrehozott társulás. Hozzátette: közös véleményük, hogy hibás döntés volt annak idején kiadni a kezükből az üzemeltetést, saját társasággal kellett volna azt megoldani.Forrás: Forrás: beol.hu