Idősek Akadémiája Szegeden
Országos képzés kezdődött “Nemzeti stratégia az idősekért” címmel a nyugdíjas korú társadalom részére azzal a céllal, hogy a Parlament által elfogadott Idősügyi Nemzeti Stratégiát és az abban megfogalmazott új, időspolitikai szemléletet a társadalom széles körével megismertesse. Ennek keretében első lépésként közel 4500 olyan idős vagy idősekkel foglalkozó egyén oktatása kezdődött, illetve kezdődik meg, akik szűkebb környezetük meghatározó személyiségei, így a megszerzett tudást továbbadhatják közösségük tagjainak.
Az Idősügyi Nemzeti Stratégia megismertetésére országos kampányt indított a kormány a héten, három hónap alatt valamennyi megyében tartanak majd képzéseket, melynek egyik legelső állomása Szegeden volt. A csütörtöki program során különböző szervezetek vezetői kaphattak információt a stratégiáról.Kórozs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára elmondta, nagyon fontos lenne, hogy az idősekről kialakított kép megváltozzon a társadalomban, attól például, hogy egy egyetemi tanár nyugdíjba megy és nem áll már a katedrán, még nem felejti el azt a tudást, melyet a hosszú évek alatt megszerzett. Sajnos általánosnak nevezhető tendencia, hogy a munkahelyi aktivitásoktól eltávolodva az időskorúak jelentős hányada nem találja meg elégedettségének forrását, azt a tevékenységet, amely örömmel szolgálhatna a nyugdíjas évek eltöltésére.
Öregedik a magyar a társadalom, a születéskor várható élettartam meghosszabbodott, ami a fejlett országokban az egyik legnagyobb siker és egyben kihívás is. Kórozs Lajos szerint az idős kornak nem a végről, hanem az élet egy élvezhető szakaszáról kell szólnia, a család és a szerettek körében, elfoglaltságot találva.Kozma József MSZP-s országgyűlési képviselő véleménye szerint a társadalom összetartó ereje a szolidaritás, amely nagyon régi emberi érték, ehhez az elvhez a baloldali vezetésű kormány is tartja magát. A DARFT elnöke kiemelte, hogy azok a idős korú emberek, akik már nem veszik ki részüket a munkából, másban még lehetnek rendkívül aktívak, például a város közéletében és a család ügyeinek intézésében. Ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ezek az emberek megkapják azokat a támogatásokat és normális életfeltételeket, amelyek sok más városban nem elérhetőek.
A kormányzat és a városvezetés uniós támogatással sokat tesz azért, hogy élhetőbb város legyen Szeged és jobbak legyenek a feltételek a nyugdíjasok számára is. A politikus a közösségi közlekedés és a szolgáltatások fejlesztését emelte ki példaként. Az időseknek ugyanakkor szükségük van praktikus tudásra ebben a változó világban – mondta Kozma József. A programsorozat végén az idősek számos kérdésükre is választ kaphatnak, például arra, hogy mivel tudják a saját életüket javítani vagy mire számíthatnak a mindenkori kormányzattól.
Az MSZP-s országgyűlési képviselő ugyanakkor nemtetszésének adott hangot az ellenzék által felvetett svéd modellel kapcsolatban. Kozma szerint a rendszer hazánkban történő bevezetése katasztrófával járna, hiszen akár 15-20%-al is csökkentené a mostani nyugdíjakat, valamint a nyugdíjkorhatár rövid távon 70 évre emelkedne.
Kozma József kérdést is intézett a Szegedi Fideszhez, melyben azt szeretné megtudni, hogy az ellenzéki politikusok tudják-e azt, hogy az általuk emlegetett modell cseppet sem igazságos, sőt mennyivel igazságtalanabb a jelenleginél. A mostani nyugdíjrendszer biztonsága és kiszámíthatósága a svéd modell bevezetése esetén egyik évről a másikra megszűnne. Az idősek nem lehetnek politikai játszma részei – fejtette ki álláspontját a DARFT elnöke.
Az Idősek Akadémiája huszonkét helyszínen tart előadást, a stratégiát kivonatolva, kézikönyv formájában megkapják a résztvevők. A program pedig március végén zárul.Webrádió.hu