Hasba szúrtak egy férfit – apa és fia őrizetben
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a férfi, akit csütörtökön délután Szegeden az egyik szálláshelyen előzetes szóváltást követően hasba szúrtak.
Három férfi jelent meg 17 órkor a szálláshely földszinti vendéglátó-helyiségében, ahol a szobájából leérkező 39 éves sértettel anyagi jellegű vitába keveredtek. A vita eredménye az lett, hogy a három személy egyike kést rántott, és hasba szúrta az ott lakó férfit, aki ennek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A szegedi rendőröknek alig öt órán belül sikerült megállapítaniuk kettőjük személyazonosságát, és 22 órakor már a rendőrségen hallgatták ki őket. A gyanúsítottakat akik egyébként apja és fia kihallgatásukat követően a rendőrség őrizetbe vette, és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.
A harmadik elkövető keresése folyamatban van.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja alapján folyik az ügyben a büntetőeljárás – tájékoztatott dr. Tuczakov Szilvána rendőr őrnagy, a CsmRFK szóvivője.