A felújítás miatt hamarabb véget ér a tanév
Szilágyi Tamás, a városfejlesztési iroda munkatársa elmondta, hogy 275 négyzetmétert érint a felújítás. Az udvar felőli részen két tanterem, egy csoportszoba és vizesblokkok kerülnek kialakításra, bővítik az ebédlőt, rámpával illetve lifttel megoldják az intézmény akadálymentesítését. Az épület utólagos hőszigetelése is megtörténik, kicserélik a nyílászárókat és fűtéskorszerűsítés is lesz. Eszközbeszerzésre is sor kerül: elsősorban szemléltetőeszközökkel gazdagodik az oktatási intézmény.
Egy óriási lehetőség az iskolának, hogy a módszertani megújulást követően az épület is megújul nyilatkozta a Promenád.hu-nak Tóthné Kecskeméti Katalin. Az igazgatónő elárulta, hogy némi nehézséget okoz, hogy már a tanévben megkezdődtek a munkálatok. A napot úgy kezdik, hogy a kivitelezővel megbeszélik a teendőket. Kérték, hogy a nagy zajjal járó munkákat dél körül végezzék, amikor a gyerekek ebédelnek. Júniustól az épületet teljesen át kell engedniük a kivitelezőnek, ezért május végéig be kell fejezni a tanévet. A kieső 12 napot szombatonként pótolják be, amit a szülők és a gyerekek is elfogadtak. A felújítás augusztus végéig befejeződik, így a következő tanévet már egy teljesen újjászületett épületben kezdik meg.
Kokovai Péter