Thaiföldön bújkál az életfogytiglanra ítélt gránátos támadó
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték jogerősen a 2005-ben Törökszentmiklóson történt, két romacsalád közötti fegyveres viszály első számú vádlottját. Az elítélt R. Antal két éve szökésben van — a nyomozók szerint Thaiföldön bujkál.
R. Antalék 2005. augusztus 24-én délelőtt családtagjaikat látogatták meg a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetben. A `beszélőn` annyira feldühítették magukat lecsukott társaik láttán, hogy miután hazatértek Törökszentmiklósra felfegyverkezve a rivális család háza elé vonultak késekkel, csúzlikkal. A még kibontakozó félben lévő összetűzésnek a rendőrség megjelenése vetett véget. Azonban kiderült, ez csak átmeneti állapot. R. Antalék ezután hazatértek, hogy hatékonyabb fegyverekhez jussanak. De ez idő alatt a másik család is felfegyverkezett és R. Antal portája előtt gyülekezett. A riválisok vezére a korábbi büntetőper egyik sértettje, a Colombo néven ismert R. Béla volt.
Ezután elszabadultak az indulatok. Hogy ki lőtt `először vissza`, azt már egyik bíróság sem tudta megválaszolni, minden esetre a Jókai utcában hirtelen golyózáport és kézigránátokat zúdítottak egymásra a szembenálló felek. A családi háború közepette az 51 éves F. Sándor egy felrobbant gránáttól meghalt, tizennégy személynek pedig a szétrepülő repeszdarabok okoztak maradandó, súlyos és könnyű sérüléseket.
Az első rendű vádlott R. Antalt több személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, robbanóanyaggal, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre — leghamarabb 30 év múlva szabadulhat —, családtagjait egy, másfél év börtönbüntetésre, illetve 2005-ben 15 éves fiát felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A másik família hangadója, R. Béla Colombo 3 év hat hónap börtönt kapott — neki egyéb büntetéseiből további 25-30 évet le kell majd ülnie —, társaira szintén egy, másfél év szabadságvesztést róttak ki. A bűnügyi költségek több millió forintba kerülnek, amit az elítélteknek kell megfizetniük.
Ennek az ügynek egyébként hasonlóan véres előzménye is volt, amelyben szintén született már nem jogerős ítélet a megyei bíróságon. Ez az esemény 2005 júniusában történt, s ez is közrejátszhatott az augusztusi eseményekben. Akkor a gépkocsival közlekedő R. Bélát (Colombót) és társát, F. Gyulát Törökszentmiklóson ütő-, vágó- és szúrófegyverekkel támadta meg a haragos család több tagja. Ebből az ügyből kifolyólag a vádlottak padján tizenhárman voltak, közülük bizonyítottan hárman késelték meg a két fiatalembert, a többiek `csak` baseball-ütővel verték, rugdosták őket, vagy csupán tétlen szemlélői voltak a bűncselekménynek. A megyei bíróság akkor emberölés bűntettének kísérletében az elsőrendű vádlott R. Zoltánt és a másodrendű vádlottat, R. Andrást egyaránt 6 év és 6 hónap börtönre, a harmadrendű vádlottat, id. R. Antalnét 2 év és 2 hónap börtönre ítélte első fokon.
A többiek garázdaság bűntettében 8 hónaptól 1 évig terjedő — letöltendő és felfüggesztett — szabadságvesztést kaptak nem jogerősen.
A történtekkel kapcsolatos érdekesség, hogy amikor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság első fokon tárgyalta az ügyet, szökésben volt, de elfogták az egyik fő vádlottat, Colombót. Viszont a 2008. évi ítélethozatal napján megszökött, s azóta is körözés alatt áll az első rendű vádlott, R. Antal. Információk szerint az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi a barátnőjével együtt Thaiföldön bujkál, azonban Magyarországnak az említett állammal nincsen kiadatási egyezménye. (szoljon.hu)