Kifosztotta a félkarú rabló
Rablás ügyében helyszíneltek Vésztőn az Ibolya presszó előtt a napokban a Szeghalmi Rendőrkapitányság munkatársai — tájékoztattak helyi informátoraink. Azt is elmondták, hogy az Ózdról, családjával együtt jó fél éve Vésztőre költözött L. Kálmán jelentette be a rendőrségen, miszerint őt kirabolták.
A presszó környékén azonban több vésztői úgy nyilatkozott, hogy szó sem volt rablásról. A 19 éves fiatalember `befektette`: elgépezte, elszórakozta mintegy 15 ezer forintját. Élettársa, családja előtt viszont nem merte vállalni tette következményeit, ezért hát egy rablómesével állt elő.
Azt állította, hogy a búfelejtőből kilépve egy sportos testalkatú férfi lefogta, egy másik többször bántalmazta s mindeközben harmadik társuk átkutatta a zsebeit és elvette a nála lévő 15 ezer forintot. Ezt követően pedig belökték az árokba s mindhárom tettes biciklivel a városközpont irányába oldott kereket.
— A Szeghalmi Rendőrkapitányság a bejelentést követően ismeretlen tettes ellen rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. Munkatársaink már akkor este és másnap délelőtt is valóban helyszíneltek Vésztőn egy vendéglátóipari egység előtt — erősítette meg megkeresésünkre Szalai Zoltán alezredes.
A Szeghalmi Rendőrkapitányság vezetője kérdésünkre elmondta: a bejelentő zavarosan, önmagával is ellentmondásba keveredve nyilatkozott a sérelmére elkövetett bűncselekményről. Ezt belátva később beismerte, hogy csak kitalálta az egész történetet.
Közös kisgyermeküket nevelő élettársa ugyanis azért küldte el otthonról 18 ezer forinttal a zsebében, hogy töltse fel a telefonját. L. Kálmán ezt követően találkozott egy tarhosi ismerősével, akinek már korábbról tartozott 6 ezer forinttal s ezt megadta. Ezután pedig betért egy másik búfelejtőbe ahol a maradék, valamivel több mint 10 ezer forintját megetette a játékgéppel. Ezután találta ki a rablómesét.
— A Szeghalmi Rendőrkapitányság a férfi ellen hatóság félrevezetése miatt indított eljárást — erősítette meg értesüléseinket Szalai Zoltán alezredes.Forrás: beol.hu