Kalandozás madárlátta tájakon
Hézső Ferenc Munkácsy-díjás festőművész kiállítását szerda délután nyitották meg Szegeden Polgári Szalonban. 1975-ben készült a legrégebbi alkotás, a legújabb pedig napjainkban.
A hódmezővásárhelyi művész az átalakuló tanyavilágot, a változásban lévő életformát újszerűen jeleníti meg. Hézső Ferenc a tárlaton megtekinthető festményekről elmondta, hogy azok igen intimnek nevezhetőek és a magyar táj valamelyik részletéhez kötődnek.
A tárlatot dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere, országgyűlési képviselő nyitotta meg. Beszédében elmondta, büszkeséget érez, amikor vásárhelyi művész más városban is bemutathatja művészetét. Hozzátette, a mai világban nem becsülik meg kellőképpen a művészetoktatást. A kiállítás 2010. január 14-től március 5-ig tekinthető meg.
Kodácz Csengele