Sztrájk kezdődött Ferihegyen, a forgalom egyelőre zavartalan
A dolgozók azért nyúltak a sztrájk eszközéhez, mert a nyereséges vállalat alkalmazottainak bére újabb megvonások után az idén ismét csökken – állítja a munkavállalói szervezet. A LESZ elnöke közölte: a munkabeszüntetés időtartamáról a dolgozók fognak dönteni. A Malév közlése szerint a forgalom egyelőre zavartalan Ferihegyen.
Légi közlekedés – Sztrájk a Ferihegyi repülőtéren – sztrajkferihegyen
Magyar Távirati Iroda Zrt.
MTI
A munkabeszüntetés megkezdése után a LESZ közölte: több – az új kollektív szerződésre, valamint az annak hiányából fakadó veszteségek kompenzálására vonatkozó – javaslattal érkeztek az egyeztetésre, a vállalat vezetése azonban rendre elutasította ezeket, előremutató javaslatokat viszont továbbra sem tett.
A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult, a hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. Több ferihegyi vállalatnál is jelen van, tagjainak száma több mint 1200.
A Malév 4 esti járata menetrend szerint elindul. Kedden reggel 7 óra 15 perckor indul a légitársaság első két járata, Brüsszelbe és Amszterdamba, egyelőre úgy tűnik, időben.
MTI