Szó a közömbösség és a félelem ellen

Sajnos minden ember családjában vagy ismeretségi körében megtalálható a rákos megbetegedés. Ezzel a történettel szeretném felhívni az emberek figyelmét a szűrővizsgálatok, a korai felismerés fontosságára, és a kitartás mellett a győzelmet is megmutatni azoknak a betegeknek, akik most vannak e nehéz élethelyzetben.

A rák a köztudatban gyógyíthatatlan betegségnek terjedt el, mély hallgatás övezi és ezért is nehéz kezelni azokat a betegeket, akik egyébként jó eséllyel meggyógyulnának. A betegség alatt fenyegetettség-érzéssel, halálfélelemmel küzdenek és a gyógyulásukért folytatott harcban ez gátló tényező. Ennek tudatában a beteg elzárkózik a társadalomtól, a családtól. Az izoláció mellet a szorongás, a belső problémák elhallgatása tovább gyengíti az immunrendszert.
Ha kibeszéljük problémáinkat, félelmeinket akár sorstársainkkal, akár barátokkal, lelki segítőkkel, akkor a modern szűrővizsgálat és az onkoterápia új módszereinek (célzott biológiai terápia) segítségével sikeresen visszavehetjük az irányítást a betegségünk felett.
Ahogy azt a kimutatások igazolják, a daganatos betegségek közül a tüdőrák szedi a legtöbb áldozatot világszerte, férfiak és nők, dohányosok és – egyre nagyobb számban – a nem dohányzók között, leggyakrabban 50-70 éves kor között fordul elő. Akkor alakul ki, amikor a tüdőben lévő sejtek kontroll nélküli osztódásnak indulnak, s betörnek a környező szövetekbe, vagy elvándorolnak távoli szervekbe.

Kérem Önöket, ne lapozzanak tovább, nem fenyegető vagy elrettentő história következik! Engedjék meg, hogy átadjam a barátom biztató, gyógyulásos történetét.
Ez a történet egy 48 éves, átlagos testalkatú, nem dohányzó, kissé zárkózott típusú férfiról szól. A családban korábban előfordult rákos megbetegedés, ezért jelentkezett különféle szűrővizsgálatokra. Minden eredménye negatív lett, egyet kivéve. Az orvosi vizsgálat jelzett egy kis foltot a tüdején, olyan kicsit, mely avatatlan szemnek fel sem tűnik. Majd speciális, részletesebb vizsgálatok következtek, melyekből beigazolódott, hogy tumor van a tüdejében. Az orvos tájékoztatta, hogy a korai felismerés miatt a műthetőség szerencsére fenn áll, mert a tüdőrák esetében a daganat gyökeres sebészi eltávolítása jelenti a gyógyulás valódi esélyét, a további kezeléseket majd a szövettani eredmények alapján megbeszélik.
Sajnos nem beszéltünk igazán a betegségéről, homokba dugott fejjel szorongtunk, de sok cikket elolvastunk ezzel kapcsolatban magunkban, csak magunknak. Eljött a műtét napja. Megoperálták, tüdejének egy részét el kellett távolítani. A műtét utáni fájdalmait egy speciális fájdalomcsillapító adagolóval enyhítették. Mire valamelyest kiheverte a műtét gyötrelmeit, elkészült a szövettan. Addig a napig mindvégig csendben reménykedtünk, hogy ez a rosszul kódolt sejtosztódás nem akar bántani. Az eredmény sajnos nem minket igazolt.
Emlékszem, ott ültem a váróban, mikor bement az eredményt megtudni. A percek ólomlábakon jártak, senkire és semmire nem emlékszem a környezetemből, még a színekre sem; összes erőmmel arra koncentráltam, hogy nyílik az ajtó, mosolyogva kilép, és azt mondja: minden rendben, mehetünk. Az élet azonban másként írta a forgatókönyvet. Kinyílt az ajtó, és én abban a pillanatban kiolvastam a tekintetéből: nagy baj van.
Az autóban hazafelé beszéltünk arról, hogy mit tud adni a továbbiakban a medicina az ő életéhez, és mi mit gondolunk erről az egészről. Úgy gondoltuk, hogy nehéz időszak jön, de végül biztosan minden rendbe fog jönni, elvégre az orvostudomány is folyamatosan fejlődik. Példákat kerestünk, ki mindenkinek sikerült már legyőznie ezt a kórt.
Eljött a kemoterápia ideje, már előre tartott a mellékhatásoktól, hiszen annyi rémtörténetet hallott erről a kezelésről. Az infúzióban kapott szerre rosszul reagált, erős mellékhatásai voltak, magas láza lett, hányt, nagyon rosszul volt. Aggodalommal viseltük mindannyian a szenvedését, a tehetetlenség mindenkit kifacsart. Keveset beszéltünk a dologról, azt hittük attól lesz `természetes` a betegség ténye, ha nem említjük, hanem belül csendben tűrünk, és kívül csak mosolygunk. A következő adag kemoterápiát tablettában kapta. Ezzel már kicsit könnyedebben vészelte át a kezelési időszakot. A hónapokon át tartó fizikailag-lelkileg romboló hatású kemoterápia és a sugárkezelések után az orvosi beavatkozás rész lezárult. Azóta sűrűn jár ellenőrzésre, jól van.
Orvosa szerint ez a korai felismerésnek és a célzott biológiai terápiának köszönhető. Ha akkor a rákszűrővizsgálat helyett a közömbösséget választja, most nem lenne velünk. De szerencsére nem így történt, és a helyes döntése eredményeként ma is aktív, munkát vállal, családot irányít.

A pszichológia szerint, ha meg tudjuk betegíteni testünket, akkor meg is tudjuk gyógyítani. Ehhez elsősorban szembe kell nézni betegségünkkel, tudatában lenni az orvostudomány lehetőségeinek, kommunikálni belső élményeinket, hittel, bizalommal újraindítani szervezetünk öngyógyító képességét. Barátom büszke lehet magára és én is rá, hogy amikor minden olyan rossz és kilátástalan volt, ő nem adta fel, úgy döntött, hogy meggyógyul, és egyre többet beszéltünk a betegségéről, a jövőről, a sorsfordításról. A biológiai szerek segítségével együtt újrahangolta a testét. Mintha egy összeszokott zenekarból kilépő zenész visszatérne, és újra harmonikusan játszana a csapat. Visszakerült a kontroll a lázadó sejtcsoporttól az ő kezébe.

Sokan a lehetséges betegség felismerése elől menekülve nem vesznek részt szűrővizsgálaton. A fenti történet egy megerősítés lehet abban, hogy megéri félretenni a félelmet és a közömbösséget.
Önmagunkért, családunkért, az Életünkért.
Laskai Nelli