Pisztolyt nyomott a fiú fejéhez, mert az röhögött
A Szolnokról Törökszentmiklósra tartó autóbuszon történt az incidens – írta szoljon.hu. Egy 46 éves férfi is az utasok között volt, aki menet közben – minden előzetes jel nélkül – felállt a helyéről, majd az ott lévő fiatal társaság egyik 16 éves tagjához odalépett és a fejéhez egy pisztolyt szorított.
A fiatalt azzal fenyegette, hogy lelövi, majd elengedte és visszaült a helyére.
A rendőrséget a buszról értesítették. A járőrök már Törökszentmiklós belterületén állították meg a járművet, amiről leszállították a támadót és előállították a helyi kapitányságon.
A gyanúsítotti azzal érvelt, hogy ő úgy érezte, a fiatalok rajta röhögnek, és így próbált meg elégtételt venni.
A vizsgálat során az is kiderült, egy játékpisztolyt (rózsapatronos) használt az elkövető, aki ellen garázdaság miatt indult eljárás.
(szoljon.hu)