Állnak a munkálatok a buszpályaudvaron
A kisteleki buszpályaudvar körüli építkezéseket is megakasztotta a fagy. Mészáros Gábor, a kisteleki Polgármesteri Kabinetiroda vezetője elmondta: elméletileg már decemberben be kellett volna fejeződni ott a burkolásoknak, útépítéseknek, de ezzel most a fagy miatt várni kell. Úgy néz ki, hogy márciusra elkészül minden, azzal együtt megnyitható lesz a Bercsényi utca eleje is, és azzal lezárul a buszpályaudvar projektje.
Utána még természetesen mellette még lesznek térkialakítások, és elindulnak a többi városközpont-rehabilitációs beruházások tette hozzá. Ilyen például a Szent István tér kialakítása, az új közösségi ház építése, a templom felújítása csak amik a pályaudvar közvetlen környezetét jelentik.