Brutális diákverés miatt vizsgálódik a rendőrség
Szerdán egy országos tévécsatornához olyan felvételt juttattak el, amelyen egy diáklányt bántalmaznak társai.
A diákverési ügy kivizsgálása már azelőtt elkezdődött, hogy az eset nyilvánosságot kapott volna mondta László Péter, a szakiskola igazgatója. A vizsgálatot egy bizottság végzi. A portál beszélt az eset szenvedő alanyával és családjával, és mindenkivel, aki részese, illetve szemtanúja volt a történteknek.
A jövő hét elejére várható a bizottság jelentése, ezt követően ad ki hivatalos nyilatkozatot az iskola a történtekről és a következményekről. Hozzátette, amint tudomásukra jutott az eset, lépéseket tettek annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő ilyesmi újra, többek között megerősítették az iskola biztonsági szolgálatát. Dr. Buda Bernadett, a szekszárdi rendőrkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy az ügyben nem történt feljelentés. A televízióban látott adás után azonban a rendőrség hivatalból vizsgálja az esetet. Ezért feljelentés kiegészítést rendeltek el, amely azt jelenti, hogy 15 napon belül döntenek a nyomozás elrendeléséről-, vagy annak elutasításáról.Forrás: baon.hu