Végzik a dolgukat
Az intézmény vezetője hangsúlyozta, hogy azért az első félévre tervez, mert a hamarosan elérkező választások után a jelenlegi kommunikáció szerint megváltozik a költségvetés. `A kórház abszolút a betegellátás érdekében működik, de takarékosan, hiszen minden fillért megnézünk, hogy hova adunk ki` mondta a főigazgató.
Az igazgató elmondta, hogy óriási eredmény az intézmény számára, hogy a 2009- ben többször megváltozott költségvetés ellenére is ellátják feladatukat. Ezt az eredményt fokozza, hogy a kórház bezárását a szakértők már 2007- re jósolták.