Zajlik az élet Mórahalmon
Forgalmi rend változások Mórahalmon:
2010. év elején több, olyan beruházás is folyamatban van, mely érinti a közlekedést Mórahalom központjában, így a Honvéd utca egyes szakaszain megállni tilos táblák kerülnek ki, melyek közt tilos megállni! Szigorúan figyelik a szabályok betartását, mivel a Szent Erzsébet Gyógyfürdő bővítéséhez érkező teherforgalomnak szüksége van a helyre a behajtáshoz. A tilalom az építkezés befejezéséig, várhatóan 2010. szeptemberéig fog tartani.
A Polgármesteri Hivatal előtt két várakozni tilos tábla kerül kihelyezésre, ezen a területen csak az engedéllyel rendelkezők várakozhatnak. Jól látható helyen elhelyezett, érvényes igazolvánnyal rendelkező mozgáskorlátozott személyek, vagy az őket szállító autó várakozhat továbbra is ezen a területen. Fokozottan ellenőrizzük a parkoló jogosságának az igénybevételét.
Kirakodó vásár
2010. január 17-én, vasárnap, Országos kirakodó és állatvásár lesz a Munkácsi Mihály utcai vásártéren. A szervezők kérik a helyi lakosokat, hogy aki teheti, személygépjárművét hagyja otthon, és vigyázzanak értékeikre.
Iskola pályázati támogatás
A Móra Ferenc Általános Művelődési Központ a Csongrád megyei Közoktatási Közalapítványtól három témakörben pályázati támogatást nyert el. A pályázati forrásból az iskolai könyvtár állományának fejlesztésére 290 ezer Forintot, a megyei helyesírási verseny megrendezésére 150 ezer Forintot, és kistérségi szakmai programok lebonyolítására másfél millió forintot fordíthat az intézmény.
Lezárul az első félév
Hamarosan jan. 15-én zárul az első félév, a tanulók a félévi bizonyítványokat január 22-én kapják kézhez. A bizonyítványosztás után szülői értekezleteket tartunk, melynek időpontjáról az osztályfőnökök értesítik a szülőket.
Újra indul a kézimunka kör
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2010-ben újra indul a mórahalmi kézimunka kör az Aranyszöm Rendezvényházban, ahol többek között a hímzés, a szövés és a goblein készítés hagyományait őrizhetik meg a vállalkozó kedvűek. A kézimunkázni vágyókat szerdánként 17 órától várjuk a Rendezvényházba. A következő találkozó január 13-án, szerdán délután 5 órától lesz, ahol a további időpontokat a jelentkezőkkel közösen határozzák meg.
Majomország
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatosai egy turné keretében mutatják be a Majomország című zenés meseelőadásukat Mórahalmon. A gyermekdarab a majom királylány férjhez menetele körüli bonyodalmakat tárja a közönség elé, zenével, tánccal és humorral fűszerezve. A darab elsőssorban gyermekeknek, óvodásoknak, nagycsoportosoknak szól. Az előadást január 13-án szerdán délután fél háromkor mutatják be a Rendezvényházban. Az előadás megtekintése ingyenes.
Nyugdíjas találkozó
A Napfény Nyugdíjas Klub nagyszabású összejövetelt szervez január 18-án. A térség nyugdíjas klubjai aktív kapcsolatot ápolnak, így minden hónapban más-más klub hívja meg és látja vendégül a települések csoportjait. A januári mórahalmi találkozóra a résztvevők műsorral is készülnek.
A nagymama
A Mórahalmi Színtársulat január 23-án utoljára mutatja be a tavaly színpadra állított A nagymama című három felvonásos vígjátékot. Az elmúlt évben valamennyi előadás teltházas érdeklődéssel büszkélkedhetett, így januárban még egyszer megnézhetik az érdeklődők a nagysikerű darabot, melyre az Aranyszöm Rendezvényházban vásárolhatnak jegyeket.
Móra-Vitál
A Móra-Vitál Kft. értesíti kedves vendégeit, hogy az által működtetett konditerem, a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben januárban nem üzemel.
Forrás: Zámbori Eszter szerkesztő
Móranet TV