Horn Gyula nekiment az ápolóknak
A karácsonyt és az új évre virradó éjszakát sem tölthette otthonában, szűk családi körben Horn Gyula. A volt kormányfő az ünnepek alatt is a Honvéd kórház szigorúan őrzött, kiemelt részlegén tartózkodott. Horn az intézményen belül egyszemélyes szobában lakik, melyet a nap 24 órájában kamerával figyelnek – ide csak a kórház vezetői, illetve a Hornt kezelő orvosok léphetnek be. Hívatlan látogató aligha zavarhatja meg, mert őr védi a helyiséget.
Erre olykor azért is szükség van, mert a súlyos agyi betegséggel küzdő egykori szocialista pártelnök – bár jó fizikai kondícióban van – néha közli, hogy haza akar menni, és rögtön készülni is kezd az indulásra. Mivel állapota folyamatos felügyeletet igényel, orvosai nem engedik, hogy elhagyja az intézményt. A Bors információi szerint ilyenkor gyakran agresszívan lép fel a személyzettel szemben.
Családja az ünnepek alatt is látogatta a hetvenhét éves politikust az Állami Egészségügyi Központban, ahol két éve fekszik. Állapotában javulás azóta nem állt be: továbbra sem ismeri fel a környezetében lévőket, így családtagjait sem, ám betegségének pontos diagnózisát még a kórház dolgozói közül is csak a beavatottak tudhatják; kórlapjába orvosain kívül senki sem nyerhet betekintést.
Korábban arról lehetett olvasni, hogy magyar helyett szerb nyelven szól látogatóihoz, illetve a kórházi dolgozókhoz, ezért gyakran tolmácsot kell hívni hozzá. (Horn 1963 és 1969 között Belgrádban teljesített külügyi szolgálatot, nagykövetségi titkárként, illetve tanácsosként dolgozott az egykori Jugoszlávia fővárosában.) Füstölési szenvedélye a jelek szerint az évek múltával sem csökkent – úgy tudni: a korábban láncdohányos politikus a mai napig cigaretta után vágyakozik.
Információink szerint családja kérésére sem MSZP-s párttársai, sem a hetvenötödik születésnapján tiszteletüket tevő `civilek” nem látogatják. A hírek szerint az utolsók egyikeként Gyurcsány Ferenc – még kormányfőként – járt bent nála, illetve Szekeres Imre honvédelmi miniszter látogatta meg, aki Horn kórházi elhelyezésében is segédkezett a hozzátartozóknak (az ő minisztériuma alá tartozik a Honvéd Kórház).
A 2006-os parlamenti választásokon a szocialista párt országos listájáról szerzett mandátumát az MSZP tiszteletben tartja: a Németh-kormány egykori külügyminisztere a mai napig országgyűlési képviselő. Pártja – akárcsak frakciótársa, a 2006-ban súlyos autóbalesetet szenvedett Toller László esetében – nem tett lépéseket annak érdekében, hogy más személy töltse be a de facto évek óta üresen álló képviselői helyet. (Toller László cselekvőképtelenné nyilvánítását egy névtelen levélíró kérte a pécsi gyámhivataltól, a bíróság 2009 februárjában helyezte jogerősen gondnokság alá Pécs volt polgármesterét, aki emiatt vesztette el választójogát és parlamenti mandátumát is.)
Horn Gyula 2007-ben, hetvenötödik születésnapján mutatkozott utoljára a nyilvánosság előtt; a Magyar Nemzeti Galériában tiszteletére rendezett ünnepségén megjelent Bereczky Lóránd, a Galéria főigazgatója (korábban az MSZMP KB munkatársa), Kertész Ákos író, Koncz Gábor színész, Mélykuti Ilona műsorvezető, Sas József humorista, a tévés Juszt László és Medgyessy Péter pedig együtt érkezett az eseményre.
A két `sztárvendég” Mihail Gorbacsov, a szovjet kommunista párt volt főtitkára, és Hans-Dietrich Genscher, egykori német külügyminiszter volt; az MSZP részéről – a többi közt – Gyurcsány Ferenc (feleségével, Dobrev Klárával), Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre, Veres János, Molnár Gyula, Simon Gábor, Mandur László, Burány Sándor, Varga László, Vadai Ágnes, Kósáné Kovács Magda, és két másik egykori szocialista elnök, Nyers Rezső és Kovács László vett részt a díszvacsorán.
Horn az ünnepségen meglehetősen zavaros, helyenként Kádár János utolsó beszédére emlékeztető szónoklattal reagált Gorbacsov köszöntőjére, és arra, hogy Sólyom László nem írta alá a Horn kitüntetésére vonatkozó kormányfői felterjesztést. A köztársasági elnöknek csak annyit üzent: `A jó nénikéjét!” Az ünnepelt felhívta a vendégek figyelmét: `Két szót kell realizálni. Stratégiai kooperáció.”
A volt miniszterelnök méltatta Gorbacsov politikusi teljesítményét, egyúttal teljesen új megvilágításba helyezve a rendszerváltoztatást is: `Gorbacsov olyan életutat tett meg, amit más senki. Neki köszönhetjük, hogy itt vagyunk, és ilyen viszonyok között élünk. Inkább feladott mindent, hogy megvédje az igazságát. Neki köszönhetjük, hogy Magyarország maga döntött a társadalmi és politikai viszonyairól.” Az egyre összefüggéstelenebbé váló beszédnek Gyurcsány Ferenc vetett véget, aki a mikrofonhoz lépve, `Isten áldja Horn Gyulát!” felkiáltással boldog hetvenedik(!) születésnapot kívánt hetvenöt éves elődjének, majd `lesegítette” őt a pulpitusról. (hetivalasz.hu)