Csökken a megbetegedések száma
A vezető azonban hozzátette, hogy a háziorvosi jelentések nem teljesen mérvadóak, hiszen az ünnepek alatt nem tudtak az orvosokhoz fordulni a betegek, valamint ebben nem szerepel az ügyeleteken megjelent betegek száma sem.
A kórházi számok már jobban tükrözik a valóságot. Ezek azt mutatják, hogy kevesebb idősebb beteg kerül kórházba influenzaszerű megbetegedések miatt, viszont náluk az alapbetegségek miatt nagyobb a szövődmények kialakulásának valószínűsége is. Emiatt halt meg az elmúlt hetekben több beteg is Szegeden. A kórházakba indokolt tünetek miatt bekerülők nagy része 18 év alatti gyerek, akik viszont általában már pár nap után elhagyhatják az intézményt.
A szakember elmondta, hogy az ÁNTSZ továbbra is a védőoltások beadására bíztatja a lakosságot, hiszen a H1N1 nem hasonlít a szezonális influenzára abban a tekintetben, hogy annak terjedése megáll tavasszal. A járvány megállítása csak akkor lehetséges, ha minél több ember védettséget élvez. Ez pedig csak úgy érhető el, ha valaki már átesett a betegségen, vagy ha be van oltva a vírus ellen.