Apák a szülőszobán
2000-ben indultak be a szülés-felkészítő tanfolyamok a kecskeméti kórházban, azóta folyamatosan nő az apás szülések száma. Tapasztalataim szerint ma már az esetek 80-90 százalékában az édesapák jelenlétében jön világra a gyerek mondta el dr. Seregély Attila szakorvos, a Bács-Kiskun megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának adjunktusa.
Segíteni inkább a vajúdás alatt tudnak párjuknak, például masszírozással, homloktörléssel, frissítéssel, a tusolásban való segédkezéssel, egy-két kedves szóval. Jelenlétük általában megnyugtatja a kismamákat, csak néha fordul elő, hogy az anya megkéri férjét, hogy inkább mégis a folyosón várakozzon, mert zavarja. Az esetek döntő hányadában az apák végig benn is maradnak, még a tolásnál is. A szülésfelkészítő tanfolyam segít a párokat ráhangolódni a nagy eseményre, a várható történésekre véli Seregély Attila.
Nehezen lehet pótolni azokat a meghitt és szép pillanatokat, amikor az ordító, magzatmázas újszülöttet odafektetik az anyára, és a baba ettől megnyugszik. Természetes, hogy sok apa szeretné átélni ezt az élményt összegez az orvos.
– Eufórikus érzés töltött el, mikor megszületett a kisfiam. Végig jelen voltam Előd világra jötténél, én vágtam el a köldökzsinórt. Korábban lányom, Luca érkezésekor is feleségem mellett voltam idézte fel gyermekei születésének örömteli pillanatait egy immár kétgyermekes kecskeméti apa, Uzsorás István. Az ő példája is erősíti azt a trendet, hogy mára a szülés kisebbfajta családi eseménnyé vált, amelyen immár az édesanyán, az orvoson és a szülésznőn kívül az apa is `teljes jogú tagként` vehet részt.
Kislányom születése kimerítőbb volt, de akkor is csak pozitív élmények értek. Ráadásul olyan tapasztalatokat is szereztem, melyeket októberben, Előd érkezésekor is hasznosítani tudtam folytatja István. Ibolya természetes folyamatként élte meg, hogy ott voltam vele a szülőszobán, és utólag azt mondta, hogy energiát adott neki a jelenlétem összegezte tapasztalatait az apa.
Már amikor megtudtuk, hogy jön a baba, eldöntöttem, hogy bemegyek a szülésre. Pedig nem bírom a vért, és a kórházi közeget, de azt még nehezebben viseltem volna, ha a folyosón kell várakoznom és idegeskednem mesélte élményeit egy másik kecskeméti apa, Balogh Gyula.
Aggódtam is egy kicsit, hogy Gyula majd gyenge lesz, és elsírja magát, hiszen a felkészítőn láttam rajta, hogy megviselik a szülésről levetített diák. Voltak olyan kispapák, akik ásítoztak az előadáson, férjem viszont szörnyülködött, hogy milyen fájdalmakat kell majd átélnem. Ehhez képest a kórházban végig erős és határozott volt. Érezte, hogy erre van szükségem mondta el Anna, Gyula párja. Ő szintén a kecskeméti kórházban szült.
Hallottam már olyan esetről, hogy az apukát a padlóról kellett felmosni a szülés közben, de szerencsére ez velem nem esett meg, egyáltalán nem voltam rosszul, még a tolásnál sem vette át a szót ismét a büszke férj. Egyébként nem igazán tudtam, mit tud az apa a szülésnél csinálni, ezért azt tettem, amit a megérzéseim, ösztöneim súgtak. Próbáltam higgadtan, félelem nélkül cselekedni.
Nagyon szerettem volna már tudni, hogy meddig tart még a szülés, hány nyomásra van még szükség. Éppen ezért nagyon jó volt, amikor Gyula hirtelen azt mondta, hogy látja már Barnabás fejét. Erre újra erő szállt meg jelzi Anna, hogy társa hogyan tudta őt támogatni. Szerintem azért jó az apás szülés, mert megerősíti az apa és gyerek illetve a férj és feleség közötti kapcsolatot is. Ráadásul párom olyan részletekre is emlékszik, amelyek nekem kiestek. Fontos, hogy az apa részese legyen gyermeke születésének, ne csak utólag hallja, mi hogyan történt. Azóta Gyula már más kispapákat is belelkesített tette hozzá az anya.
Zala Ibolya, a megyei kórház szülésznője szintén csak pozitív tapasztalatokat tud mondani a téma kapcsán. Az természetesen jó, ha a pár előre megbeszéli ezt a dolgot, hiszen lehet olyan férj, élettárs, akit zavarhat a vér, az intimitás. Vagy az is előfordulhat, hogy az anya nem akarja, hogy párja lássa, mi történik. De azok az apukák, aki bejönnek, hihetetlen energiával támogatják a kismamát, rengeteget jelent a közelségük, a puszik, a simogatások. Tudják a helyüket, nincsenek útban. Biztonságot és meghittséget nyújtanak a szülő anyának, ez pedig nagyon fontos egy ilyen nehéz, de örömteli szituációban.(baon.hu)