PANKKK-ráció: amatőr zenekaroknak
A PANKKK-ráció elnevezésű tehetségkutatót a Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért program támogatásával rendezik meg két elődöntővel és egy döntővel. Az első megmérettetés időpontja január 23-a, majd február 6-án csapnak ismét a húrok közé a bandák. A döntő időpontja február 13-a.
A kiírásban szerepel még, hogy csak Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei amatőr zenekarok nevezhetnek a következő kategóriákban: pop, rock, punk, metál, blues, dzsessz.
Fontos feltétel még, hogy hivatalos kiadványa, illetve kiadói szerződése nem lehet a pályázóknak, demófelvétele viszont igen. Sőt, aki rendelkezik ilyennel, azt a zsűri előzetesen meg is hallgatja.
A legjobban szereplő zenekar önálló koncertet adhat az Ifiházban, amit a helyszínen rögzítenek, illetve demófelvételt készítenek belőle, ami komoly lendületet adhat a zenekar további karrierjének.Forrás: BEOL