Boldog születésnapot légibázis!
A százmillió forintos létesítmény ünnepségén beszédet mondott Magyar Anna a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, és dr. Túri Péter, az OMSZ Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy összesen 385 alkalommal riasztották őket Dr. Túri Péter, az OMSZ Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója. Kifejtette: ebből 284 esetben vonultak helyszínre, és 101 alkalommal szállítottak beteget, sérültet egyik kórházból a másikba. Ez a 75-25 százalékos arány megfelel az európai uniós normáknak is. A legtöbb esetben Békés, míg a legkevesebb alkalommal Csongrád megyében volt szükség a munkájukra.
Dr. Túri Péter arról is beszélt, hogy a légibázis létrehozásában segítő települések közül már legalább minden másodikon szükség volt a munkájukra. Így például Nagymágocson, Ópusztaszeren, Csengelén, Mindszenten, Maroslelén, Bakson, Szentesen és Csanyteleken is. Kiemelte azt is, hogy a bázison még októberben munkába állítottak egy úgynevezett mentőorvosi kocsit is, amivel a téli időszakban tudnak menteni olyan időben, amikor a helikopter nem tud felszállni. Budapesten kívül egész Magyarországon csak Csongrád megyében dolgozik ilyen mentőorvosi kocsi.
Magyar Anna nagy örömmel fogadta bejelentést, mivel ez a szolgáltatás azt jelenti hogy repülési időn túlmenően egy szakorvosi ellátással rendelkező mentőautó szakorvosi 30 kilométeres körzetben be tud segíteni a mentősöknek.
A születésnapi eseményen Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke az összefogás erejéről beszélt. Emellett azt is mondta, hogy összeszorul az ember szíve, ha belegondol: a BKV-nál csak egy személynek fizettek ki 100 millió forintot végkielégítésként, csaknem ugyanannyit, mint amennyibe ez a bázis került; az a bázis, ahol egy év leforgása alatt 385 esetben segítettek a mentőorvosok a 4 dél-alföldi megyében élő embereken.
Magyar Anna két tortát és egy játék helikoptert vitt ajándékba az eseményre.
A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke portálunknak elmondta, hogy beszédében az összefogásra hívta fel a figyelmet. A polgármesterek első szóra megértették a légibázis létrejöttének fontosságát.
Fotók és forrás: Csongrád Megyei Önkormányzat