Verés a viszonzatlan jókívánságokért
Verekedő fiatalokat állítottak elő a rendőrök vasárnap hajnalban Szegeden.
A három szegedi fiatalember ugyanis buliból (némi alkohol fogyasztását követően) hazafelé tartva az utcán közlekedő embereknek boldog újévet kívántak. Ezt többségük el is fogadta, azonban egy fiatalember – aki a barátnőjével sétált haza ezt nem vette jó néven, és bemutatott a társaságnak. Ezt viszont a társaság nem vette jó néven, vita alakult ki közöttük, ami tettlegességbe torkollott. A verést a túlerőben lévő társaság csak állampolgári közbeavatkozásra hagyta abba.
A helyszínre érkező rendőrök a 3 fiatalt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Kiderült, hogy nem csak alkoholt, hanem a gyanú szerint kábítószert is fogyasztottak. Egyiküknél aki egyébként a társaság legfiatalabb tagja, a napokban fogja ugyanis betölteni csupán a 18. életévét – ráadásul pénztárcája rejtett zsebéből kábítószergyanús növényi törmelék került elő, a nála megtartott házkutatás során pedig további ilyen anyagot találtak a rendőrök.
A fiatalokat így a csoportosan elkövetett garázdaság mellett kábítószerrel visszaélés vétségével is gyanúsítja a Szegedi Rendőrkapitányság.
Dr. Tuczakov Szilvána r. őrnagy, sajtószóvivő (CsmRFK)